150 lejjel akarják emelni a minimálbért

Januártól emelné a kormány 2050 lejre, ha addig ki nem derül, mégsincs rá fedezet. A minisztérium amnesztiát hirdetne az adósoknak is.
Hirdetés
A jelenlegi 1900 lejről január elsejétől 2050 lejre emelné a kormány a bruttó minimálbért. Az erről szóló kormányhatározatot ma bocsátották közvitára.
 
A jelenlegi minimálbér 11,40 lejes órabérnek, az emelés után 12,25 lejes órabérnek felel meg. A munkaügyi minisztérium az emelést azzal indokolja, hogy
  • csökkenti a fetekemunkát, növeli a foglalkoztatottságot és a vásárlóerőt, ezzel együtt GDP-t is 0,6 százalékponttal;
  • emeli az életszínvonalat, és csökkenti a bérszakadékot;
  • a magánszféra versenyképességét pedig nem érinti, állítja a minisztérium.

Adós, fizess! helyett: Adóss, fuss és fizess!

Mindeközben a pénzügyminiszter adósamnesztiát készít elő, de mivel az amnesztia érzékeny kifejezéssé vált a hazai közéletben, Eugen Teodorovici ma azt mondta, nevezzük inkább pénzügyi átszervezésnek. Október folyamán véglegesítik az elképzelést, amely szerint az adósságelengedést magánszemélyek, magán- és állami cégek egyaránt élvezhetik.
 
A miniszter még októberben át akarja tárgyalni a koalícióban, majd lehetőleg sürgősségi kormányrendelettel el is fogadni. Azokat a cégeket mentené elsősorban, amelyeknek állami tartozása csődbe vinné a céget, mert nem indítottak időben fizetésképtelenségi eljárást.
 
Nem a kezdeti, fő adósságot törölnék el a tervek szerint, hanem a keletkezett kamatokat, büntetéseket, hogy a cég tudjon működni, és évek során be tudja fizetni tartozását az államnak.
 
Hogy a jóhiszemű, adósságot nem halmozó cégeknek is kedvezzen, a miniszter lehetővé tenné, hogy bizonyos adókat és díjakat a kötelező határidőn túl, büntetés nélkül fizethessenek be. Ebbe a kategóriába azokat a cégeket sorolnák, amelyek – egy ezután meghatározandó időpontig – rendesen befizették az adókat és hozzájárulásokat.
 

Magánszemélyek állami tartozásait

ezután fogják kiszámolni: októberben véglegesítik, hogy az elmúlt öt évben ki mennyi nyugdíj- vagy egészségügyi hozzájárulást nem fizetett be, elmaradt-e a jövedelemadó befizetésével, stb. Ezeket 2019 márciusáig kell majd törleszteni. Mivel az elmaradások kiszámítása és közlése az adóssal az állam feladata, amelyet eddig nem végzett el, a miniszter azzal díjazná az államnak tartozókat, hogy 10-15 százalékot elengedne az adósságukból, amennyiben a többit még idén befizetik.
 

Közben duplájára nőtt a költségvetési hiány,

ezt maga a pénzügyminisztérium tette közzé pénteken. Az állami és a társadalombiztosítási költségvetés együttes hiánya az idei első nyolc hónapban 14,6 milliárd lej, azaz a GDP 1,54 százaléka. Ez a 14,6 milliárd lej több mint a kétszerese a tavalyi év hasonló időszakára számolt deficitnek (6,5 milliárd lej), ami az akkori GDP 0,41 százalékát tette ki. A költségvetési deficit viszont az egész tavalyi évre 24,3 milliárd lej volt, a GDP 2,88 százaléka, vagyis tavaly az utolsó negyedévben szállt el a bevételek és kiadások közötti különbség.
 
A költségvetés idei bevételei 13,7 százalékkal nőttek a tavalyi év hasonló időszakához képest, a kiadásai pedig 18 százalékkal növekedtek.

Hirdetés