Katonai ügyészek hallgatták ki Liviu Dragneát

Tanúként idézték be a legfőbb ügyészségre, miután puccskísérletnek nevezte az augusztus 10-i tüntetést.
Hirdetés

Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét tanúként hallgatták ki az augusztus 10-i, bukaresti tüntetés ügyében.

A kihallgatás után, távozáskor a sajtónak elmondta: tanúként idézték be, miután  puccskísérletnek nevezte az augusztus 10-i tüntetést. A kihallgatáson ismertette álláspontját, de tárgyi bizonyítékot nem mutatott be. Dragnea ismét elmondta, szerinte a csendőrség helyesen, az erőszakos cselekedetekkel arányosan járt el a tüntetés ideje alatt.

Dragneát tüntetők várták a legfőbb ügyészség épülete előtt, egy nővel szóváltásba is keveredett, aki számon kérte rajta, honnan származik a vagyona. A PSD elnökét csendőrök kísérték a gépjárművéhez.

A katonai ügyészek visszaélésszerű magatartás, hivatali visszaélés és szolgálati hanyagság gyanújával indítottak in rem eljárást a Győzelem téri tüntetésen történt incidensekkel kapcsolatban. Az ügyben hozzávetőlegesen 770 olyan személy tett feljelentést, akik állításuk szerint megsérültek a csendőrség közbelépése nyomán.   

Hirdetés