A választási nyugatellenesség ára

A romániai idegengyűlölő politikai diskurzus kizárólag a Nyugat ellen irányul és csak választási konjunktúrával kapcsolatos, de az idegengyűlölő szimpatizánsok szavazatai megszerzésének a nemzetbiztonság megrendítése az ára.
A román választók között létezik egy mérsékelt idegengyűlölőkből álló tömeg, akik csak az online közösségi hálózatokon, gyakran névtelenség vagy álnevek védelmében nyilvánulnak meg, és

azokra szavaznak, akikről úgy tűnik, osztják idegengyűlölő álláspontjaikat.

Így aztán azok a román politikai pártok, melyek be akarják biztosítani maguknak a mérsékelt idegengyűlölők szavazatait, gyakorlatilag arra kényszerülnek, hogy bevegyék politikai diskurzusukba a számukra kedves témákat.

Egyszerű témákról van szó, melyek a Románia Szocialista Köztársaságban uralkodó kommunista párt által kitartóan szorgalmazott idegengyűlölő oktatásból eredeztethetőek, melynek az volt a célja, hogy megindokolja a nemzeti publikum hermetikus elszigetelését a külföldtől, de a rossz kommunista vezetést is, amiért szintén az idegenek voltak a hibásak. Ami miatt idegengyűlölőink egyben a szép kommunista időket is visszasírják, amikor virágzott az idegengyűlölet. A mérsékelt idegengyűlölet, persze, mert – az Állambiztonság kivételével – senki sem vadászott idegenekre Románia útjain.

Azt is említsük még meg már az elején, hogy

egy nagyjából háromszázezer, szavazati joggal rendelkező egyénből álló tömegről beszélünk.

Vagyis a tényleges szavazói réteg valamivel több mint két, a valóban szavazók nagyjából öt százalékáról van szó. Ezt a számot extrapolálással, a România mare hetilap negyed évszázaddal ezelőtti olvasóiból kiindulva lehet megállapítani. Ez a választói tömeg semmiképpen sem homogén, és nem lehet valamilyen formális módon megszervezni, így nem tud saját képviseletre szert tenni a választási kínálatban, pártként. Ez a tömeg legfeljebb csak annyit tud tenni, hogy elmegy szavazni és azokra szavaz, akik azt ígérik, hogy megszabadítják Romániát a nyugati idegenektől. Vagy ha nem is szabadítják meg, legalább ujjal mutogatnak ezekre az idegenekre, akik rosszat akarnak az őshonos románoknak.

A választási kontextus az egyetlen magyarázat a romániai idegengyűlölő politikai diskurzusra.

Csak ezen mérsékelt idegengyűlölő szimpatizánsok szavazataiért igyekeznek egyes politikusok azzal vádolni az amerikaiakat, hogy azért jöttek, hogy katonailag megszálljanak bennünket és összeugrasszanak minket a nukleáris oroszokkal, a németeket azzal, hogy saját elnököt ültettek a nyakunkba, a zsidókat azzal, hogy egy kitalált román holokauszt alapján követelnek tőlünk kártérítést, a franciákat azzal, hogy lenyomták a torkunkon a szupermarketjeiket, tönkretéve az itteni paraszti piac szép hagyományát, a hollandokat azzal, hogy azért akadályozzák bekerülésünket a Schengen-övezetbe, mert nem akarjuk nekik odaadni a konstancai kikötőt és így tovább. A magyarokról ne is beszéljünk, mert sohasem érnénk a végére!

A többségi közönség másik részének észre sem kellene vennie ezt az idegengyűlölő, nagyon is román, vagyis erőszakos következményektől mentes, a globális idegengyűlölet ismert jelképeinek egyikével sem rendelkező és teljesen semmire sem kötelező, az őshonos közönség viszonylag szerény szegmensének szánt jelentéktelen politikai diskurzust. Csakhogy

ennek a diskurzusnak van egy stratégiai súlya.

Ez a kiválasztott témákból fakad, melyek mind a nemzetbiztonság területéhez tartoznak.

Kétségtelen, az ilyenfajta diskurzusra rábólintók és az azt terjesztők, mint Románia Szenátusának elnöke, Popescu-Tăriceanu, vagy az európai képviselő Weber tudatában vannak annak, hogy az idegengyűlölő szimpatizánsok szavazatainak a nemzetbiztonság megrendítése az ára, ami az összes választóra nézve hátrányos következményekkel jár. De őket ez nem érdekli, hiszen a választók többsége nem az ő szavazóik.

Szándékosan említettem ezt a két nevet. Olyan politikusoké, akik nyugati típusú neveltetést hoztak otthonról és szoros kapcsolatban állnak a Nyugattal. Minden bizonnyal tudatában vannak annak, hogy mennyire nem igazak azok a nyugatellenes tézisek, melyeket a közéletben terjesztenek, ők és az övéik. Mennyire hazugok Popescu-Tăriceanu úrnak azon állításai, hogy Franciaországban sokkal kiterjedtebb a korrupció, mint Romániában, vagy Weber asszony állítása, hogy az Egyesült Államokkal meglévő stratégiai partnerség csak eszköz arra, hogy az amerikaiak elvegyék a pénzünket az általuk gyártott fegyverekre, és az Oroszországgal szembeni katonai konfliktus fokozódását adják érte cserébe!

Esetükben és cinkosaik esetében egy ismétlődő, populista, infantilis és hibbant diskurzussal van dolgunk,

melyet gondosan kidolgoztak a román célközönségen belüli műveletlenek és analfabéták átverésére. Akik még nincsenek elég sokan ahhoz, hogy megváltoztassák a románok Nyugat iránti szimpátiáját és vonzódását és azt az akaratukat sem, hogy magukévá tegyék a nyugati kultúrát és civilizációt. De elég sokan vannak ahhoz, hogy átsegítsék a választási küszöbön az idegengyűlölő diskurzust hirdető politikusokat.

Popescu-Tăriceanu már azóta tudja, hogy Franciaország nem korrupt, hogy megkapta onnan a Citroen-gépkocsikkal kapcsolatos kereskedői koncesszióját, aminek révén eléggé jelentős pénzügyi helyzete lett ahhoz, hogy felfigyeljen rá a Nemzeti Liberális Párt (PNL), mely párt három ciklussal ezelőtt kormányfőt csinált belőle, amellyel elkezdődött a csúcspolitikai karrierje.

Weber tudja, hogy Románia az amerikaiak nélkül nem került volna be a NATO-ba. Ha pedig nem lett volna a NATO-ban, akkor az Európai Unióba sem került volna be, mert egyetlen volt kommunista és a NATO biztonsági garanciájával nem rendelkező országot sem hívtak meg soha az EU-ba, és nem is fogják meghívni soha. Vagyis Weber pontosan tudja, hogy az amerikaiak nélkül ő sem tartana most a harmadik európai parlamenti mandátumánál és nem jutott volna hozzá e minősége révén több millió euróhoz.

De Popescu-Tăriceanu és Weber is abban bízik, hogy a célközönségben lévő ostobák nem tudják ezt. És hogy továbbra is rájuk fognak szavazni, hogy ők is átléphessék a bejutási küszöböt és befolyásosak lehessenek a román politikában.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.