Eddig semmit nem sikerült megvalósítani a célkitűzésekből, figyelmeztet az európai zsűri.
Hiába nyerte el Temesvár a romániai jelöltek közül az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címet, a bánsági városban eddig semmilyen előkészület nem zajlik az európai szintű figyelmet kapó időszakra. Ennek prózai oka van: nem kapta meg az ehhez szükséges pénzt.
Erre a projekt európai felügyelői is felfigyeltek, akik júniusban a helyszínen tájékozódtak. A tapasztalataikat összegző, a napokban elküldött levelükben a késés lehetséges következményeire is figyelmeztették a pályázatot elkészítő és lebonyolító Temesvár 2021 Egyesületet.
A külföldi szakértők akadályként említik, hogy a projekt finanszírozói közül sem a művelődési minisztérium, sem a megyei, illetve helyi önkormányzat nem teljesítette vállalását. A szaktárca azt ígérte, hogy 12 millió eurót utal ki a projektre, a temesvári önkormányzat 20 millió, a Temes Megyei Tanács 5 millió euróval járult volna hozzá ennek sikeréhez.
források hiányában az egyesület képtelen embereket alkalmazni a kulcspozíciókra, például a kommunikációs felelősi munkakörbe. Erre az európai zsűri is felfigyelt, hiányosságként említve, hogy az egyesület nem tájékoztatja eléggé a közvéleményt a projektről.
Miközben a szaktárca azzal indokolta a támogatás elmaradását, hogy csak a teljes program ismeretében hajlandó pénzt adni, az európai gyakorlat szerint a hasonló volumenű és jelentőségű projektek megvalósítását fokozatosan támogatják.
a fő cél, az EU-s támogatással és helyi önrészből megvalósuló művészeti és technológiai központ terve még kezdeti szakaszban sincs, holott 2021-ben működnie kellene. Nincs előrelépés a többi kultúrközpont, a zsinagógába tervezett kultúrpalota vagy a régi mozik felújítása ügyében sem.
Korábban az egyesület több kulcsembere is felmondott arra hivatkozva, hogy nem szeretnék, ha nevük kapcsolatban állna a minőségileg kifogásolható projekttel. Áprilisban pedig 80 személyiség nyílt levélben adott hangot felháborodásának, hogy az illetékesek nem kezelik felelősen az ország legnagyobb kulturális projektjét.
Temesvárt 2016-ban választották ki nyertesnek az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címre pályázó több város, többek között Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy és Nagybánya közül. A megtiszteltetés eddig egyetlen hazai várost ért, Nagyszeben 2007-ben volt Európa kulturális fővárosa.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.