A védelmi miniszter belengette a kötelező sorkatonaságot

De nagyon nem kell megijedni, mert kicsit összevissza nyilatkozgatott.
Hirdetés

A „katonaság nevel férfit a fiúkból” tétel hívei örülhetnek, maguk az érintettek pedig szomorkodhatnak, mivel a védelmi miniszter a kötelező sorkatonai szolgálat újra bevezetéséről beszélt kedden.

Mihai Fifor arra emlékeztetett sajtótájékoztatón, hogy 2007-ben Románia nem megszüntette, hanem felfüggesztette a kötelező sorkatonai szolgálatot, sőt, a minisztériumban többször is szóba került a téma.

A miniszter európai országokkal példálózott. De bár ne tette volna, mivel Svédországot említette, ott pedig éppen nincs kötelező katonai szolgálat. Viszont más országokban valóban van, például Ausztriában, Dániában vagy Finnországban.

Olyan nagyon azért nem kell megijedni, Mihai Fifor ugyanis hozzátette, hogy a kormány szintjén egyelőre nem merült és várhatóan nem is fog felmerülni ez a kérdés. „Alternatívákat keresünk, ezért van az önkéntes tartalékosok törvénye is” – mondta.

A romániai társadalom egyébként rokonszenvez a kötelező sorkatonai szolgálattal: egy két éve készült felmérés szerint az emberek közel kétharmada támogatná az újbóli bevezetését.

Hirdetés