Bevásárlóközpont lesz Kolozsvár legszebb műemlék épülete?

Kulturális tér helyett bevásárlóközpont lesz. És a szakemberek szerint most sem úgy néz ki, mint érdemelné.
Hirdetés

Bevásárlóközpontként szolgál majd az egykori New York (Continental) szálló épülete, derül ki Ligia Subțirică, a kolozsvári polgármesteri hivatal építésze által mondottakból. A kincses város volt főépítésze az Actual de Clujnak beszélt arról, hogy a főtéri műemlék földszintjén kávézó és étterem működik majd, míg az emeleteken üzlethelyiségek lesznek. Az első szinten pár hotelszobát is megőriznek, melyeket rövidebb időszakokra adna ki a tulajdonos.

A lap arra volt kíváncsi, mennyire elégedettek a szakemberek a tatarozás végeredményével, illetve látnak-e kivetnivalót benne. Az illetékes szerint az építkezési engedély kibocsátásakor az eredeti arculat megőrzésére helyezték a hangsúlyt, és ez „kielégítően” megvalósult. Más szakmabeliek nem értenek egyet ezzel: bár többségük szerint a végeredmény „elfogadható”, többen hozzáteszik, hogy

a város emblematikus épülete nagyobb odafigyelést igényelt volna.

Többen az ingatlan hófehér színét kifogásolják, melynek szerintük köze sincs az eredeti kinézethez, illetve azt, hogy a kivitelező nem emelte ki a fontos építészeti elemeket és az épület éjszakai megvilágosítása is sok kívánnivalót hagy maga után.

Tulogdy László építész, aki korábban maga is dolgozott a Continental felújítási tervén, arra hívta fel a figyelmet, hogy a fehér alapszín túl „egyszerű”, nem illik egy eklektikus épülethez, ez ugyanis fénykorában több színben pompázott. Szerinte a mostani kinézet inkább a jelenlegi igényekhez igazodik, a múlt század eleji díszítés jóval „gazdagabb” volt.

A kivitelezőnek az eredeti színhez igazodva a drapp különböző árnyalatait kellett volna variálnia az ingatlan díszítésének kiemeléséhez.

„Száz évvel ezelőtt nem így építkeztek”

– hívta fel a figyelmet az építész, aki nagyobb hangsúlyt fektetett volna a történelmi hűségre. Adrian Borda, a műemlék épületekért felelős bizottság tagja szerint a Conti tulajdonosának képviseletében évek óta nem járt senki a testületnél, ugyanis bár kötelező, az általuk kibocsátott engedélyt nem évül el, és rég beszerezték. „Általánosságban csúf” – summázta véleményét a szakember elsősorban az asztalosmunkát kifogásolva.

„A beavatkozás szamárság. A megvilágítás katasztrofális. Nagyon csalódott vagyok amiatt, ahogyan kinéz az épület. Annyi év várakozás és befektetett pénz után jobban is kinézhetne” – folytatta Borda.

Hirdetés

Daniela Maier, az építészkamara erdélyi fiókjának elnöke nem akart „részletekbe bocsátkozni”, szerinte inkább a törekvést kellene értékelni, de elismerte, hogy az asztalosmunka és megvilágítás kívánnivalót hagy maga után. De szerinte, ha a belső felújításnál is „legalább ennyire” figyelnek majd az eredeti részletekre, akkor „jó úton vagyunk”. Az építészkamara korábbi elnöke, Şerban Ţigănaş

a felújítás felszínességét, kirakatjellegét tette szóvá,

és arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a színválasztás és megvilágítás javítható, felmerül a kérdés, mennyire minőségi és időtálló a munkálat, a használt építőanyagok. Elmondta, bár értékeli az erőfeszítéseket, szerinte ezek nem elegendők egy olyan fontos műemlék esetében, mint a New York szálló. „Azt hiszem, valaki nem szereti eléggé a Continentált” – summázta.

Teljesebb vizsgálatot igényelt volna az épület Guttmann Szabolcs szerint is, aki szintén „furcsának” nevezte, hogy egy 19. század végi ingatlan fehérben pompázik. Nagyszeben volt főépítésze is azon a véleményen van, hogy míg a külső kinézeten lehet változtatni, sok múlhat a felhasznált anyagok minőségén.

Az egykori New York szálló épülete több éve parlagon hever, és bár a két évig tartó külső tatarozás megtörtént, a szebb napokat is megélt ingatlan belső felújítása még várat magára. Tulajdonosa, a jogerősen szabadságvesztésre ítélt Ioan Bene üzletember nemzetközi körözés alatt áll.

Az épület felújításáról ITT írtunk.

Hirdetés