Románia jövője ott ér véget, ahova „valaki” beteszi a lábát…

A szenátus rendkívüli ülésszaka alatt a Románia területének közigazgatási megszervezésére vonatkozó 2/1998. számú törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló, a szenátus által döntéshozó fórumként elfogadott törvénytervezettel Cseke Attila szenátoron keresztül az RMDSZ átcsempészett egy módosítót, mely a 10. cikkelynél a következőképpen rendelkezik:

„Tilos a megyék, városok, községek és falvak területi határainak olyan jellegű módosítása,

melynek célja vagy hatása a szóban forgó közigazgatási-területi egységekben élő nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok arányának megváltoztatása, valamint az alkotmányból, a Románia által aláírt nemzetközi szerződésekből és megállapodásokból származó jogaik sérülése.” Az RMDSZ csaknem másfél évtizede igyekszik keresztülverni ezt az aberrációt, eddig sikertelenül.

A Szenátus a július 5-i rendkívüli ülésszakán fogadta el a törvénytervezetet a Szociáldemokrata Pártot (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetségét (ALDE), a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) képviselő 73 szenátor szavazatával (akik közül egyeseknek valószínűleg fogalmuk sem volt, miről van szó), és a törvény most Románia elnöke elé került kihirdetésre.

Nézzük csak, miről is van szó voltaképpen…

Romániának jelenleg egy 1968. február 16-án törvénybe iktatott közigazgatási-területi felosztása van.

Akkor a Nagy Nemzetgyűlés elfogadta a Románia Szocialista Köztársaság közigazgatási megszervezéséről szóló 2. sz. törvényt, mely – némi módosítással – a mai napig hatályban maradt. 1990 után nagy vita volt a közéletben és még politikai tervek is körvonalazódtak Románia közigazgatási-területi átszervezésének szükségességéről, mely megfelelne a hatékonyság, decentralizálás és helyi autonómiamérték növelése, az európai pénzek lehívási fokának növelése és bizonyos nagy, regionális fejlesztési projektek megvalósítása igényeinek.

Romániában jelenleg vannak ezer fő alatti községek és önigazgatásra nem alkalmas megyék, melyek képtelenek a saját erejükből létezni, vagy legalább a helyi közigazgatásban dolgozók fizetését, a közüzemekkel, energiával, közszolgáltatásokkal és közvilágítással kapcsolatos költségeket fedezni. Ezekben az esetekben nincs is értelme beruházásokról, fejlesztésről vagy európai pénzekből megvalósuló projektekről beszélni. Ezek a közigazgatási egységek azonnal összeomlanának, ha nem kapnának „perfúziókat” az állami költségvetésből a helyi költségvetések kiegyensúlyozására.

Összehasonlításképpen, a csaknem 39 millió lakosú Lengyelország, mely 1999-ben végrehajtotta a közigazgatási-területi reformot, a 49 regionális közigazgatási egységet összevonással 16 nagy és gazdaságilag hatékony régióra (vajdaságra) csökkentette, (a 67 millió lakosú) Franciaország pedig 18 regionális közigazgatási egységre.

A lengyel regionalizálási modell előnyei:

alacsonyabb költségek az adófizetők számára és a pénzek könnyebb mozgósítása. A pozitív aspektusok a köz-magán társulásokat és a közszféra versenyképességét érintik. Ezen kívül az európai programok egyetlen intézmény és hatékony szervezeti struktúra szárnya alá történő összpontosítása több mint 80 százalékos lehívási arányhoz vezetett az európai pénzek esetében. Egy másik pozitív hatás a közigazgatási és pénzügyi decentralizálás megvalósítása és a helyi autonómia mértékének fokozása volt. Lengyelország esetében a költségvetési bevételek nagyjából 55 százaléka a helyi költségvetésekhez kerül (a vajdaságok támogatásait és költségvetéseit is beleértve), az állami költségvetésnek befizetett 45 százalékkal szemben. Tehát költségvetési szempontból a súlypont a régiókon van.

Összehasonlításképpen a jelenlegi Romániában a helyi költségvetések és az állami költségvetés közötti aránypárban 36% (helyi) viszonyul a 64%-hoz (központi), amely egyértelműen az állami költségvetésnek kedvez. Ez az állam szintjén jelentkező központosító mentalitást tükrözi, mely bizonyos körülmények között degenerált módon nyilvánulhat meg, holott egyes hazai központok (mint például Bukarest, Konstanca, Kolozsvár, Temes, Prahova, Brassó és Ilfov) GDP-je sok más, többek között erdélyi megye bevételeit támogatja. Lehet beszélni a források központi ellenőrzéséről és ezek politikai klientúrával kapcsolatos kritériumok szerinti osztogatásáról, a – rossz döntések által generált – „szegénység” szétosztásának mentalitásáról és, íme, az egyes magyar politikusok, nevezetesen az MRDSZ politikai programjából fakadó, annak használó etnocentrista félelmekről, mely

a „székelyföld” autonómiájára vonatkozó, orosz-budapesti ihletésű tervek megvalósítására törekszik.

A magyar politikusok egyrészt nyilvánosan, de nyilvánvalóan populista és demagóg módon a közigazgatási reformok, a decentralizálás, a helyi autonómia szükségességét, azoknak a forrásoknak a növelését támogatják, melyeket a helyi költségvetéseknél kell hagyni, de valójában nem akarnak kiszakadni az általánossá vált etnikai szegénység közigazgatási-területi „kalitkájából”, mely Románia gazdaságilag legmagatehetetlenebb térségei közé sorolja Hargita és Kovászna megyéket.

De az alapvető probléma az, hogy az RMDSZ által a Románia területének  közigazgatási megszervezésére vonatkozó 2/1968. sz. törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló törvénybe betett módosítással kizárják a modernista felfrissülést kínáló közigazgatási-területi reform bármilyen formáját és a román állam hatékony átszervezését. Más szóval,

Romániát etnikailag blokkolják az utopisztikus szocializmus struktúráiban,

melyektől úgy tűnik, hogy valamiféle állam szintű átokként sohasem fogunk megszabadulni.

Amennyiben kihirdetik a törvényt, a Románia fejlődését hosszú távra blokkoló inkriminált módosítóval, egyes parlamenti képviselők azt állítják, hogy mindent megtesznek majd annak az 50 aláírásnak az összegyűjtéséért a képviselők részéről, amely szükséges ahhoz, hogy a törvény ügyében az Alkotmánybírósághoz forduljanak. Ez a helyzet Marius Paşcan Maros megyei szenátorral és párttársaival, akik propagandát folytatnak egy olyan jogrend elfogadása ellen, mely egy anakronisztikus közigazgatási visszafejlődés felé fordítja az országot.

Ugyanakkor az RMDSZ által bevezetett paragrafust elemzők közül egyesek azt mondják, hogy ezt akár egy Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló régió létrehozásának megakadályozásaként is lehetne értelmezni, mert tekintettel a Maros megyében élő románok nagy arányára, csökkenne a Kovásznában és/vagy Hargitában élő magyarok aránya. De mivel a törvény arra való, hogy a hatalmasok kénye-kedvét szolgálja, majd elválik, milyen szolgálatokat nyújt majd az RMDSZ a kormányon lévő – jobboldali vagy baloldali – szervezeteknek, hogy a jogrendet a saját érdekeiknek megfelelően értelmezzék, vagy változtassák meg, melyeket Budapest többször is támogatott, és melyek rendkívüli mértékben egybecsengenek Moszkva elképzelésével.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.