Elképesztő mennyiségű PET-palackot sodort a Békás-tóba az ár

Egy hétig tart műanyagmentesíteni Románia legnagyobb víztározóját.
Hirdetés

A szokatlanul csapadékos nyár miatt megáradt Kis-Beszterce óriási mennyiségű hulladékot, elsősorban PET-palackot sepert ki az erdőkből egyenesen a Békási-víztározóba. Az utóbbi hetekben tucatjával kerültek fel az internetre a víz felszínét borító „műanyagbevonatról” készült felvételek, valamint az illetékes hatóságokat szidalmazó Facebook-bejegyzések.

A közfelháborodás nyomán érthető, hogy az önkéntesek, a tűzoltók, a csendőrök, a magáncégek képviselői, a Hidroelectrica, illetve a vízügyi minisztérium illetékesei és a helyi elöljárók egymást verik le a nagytakarításban, mely hétfőn kezdődött és várhatóan a hétvégéig tart. Csütörtökön maga a vízügyi és erdőgazdálkodási miniszter, Ioan Deneş is a helyszínre érkezik, hogy részt vegyen az akcióban. A feladathoz összesen kilenc motorcsónakot, kotrógépeket, billenőszekrényes teherszállítókat, egy darut, speciális konténereket és egy tömörítőt is használnak.

Hirdetés

A tó felszínét egyébként egész évben ellepi a műanyag, érdekes, hogy az év más szakaszában ez kevésbé zavarja a hatóságokat. 

 

Hirdetés