// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Foci-vébé, 20. nap: Anglia átlépte az árnyékát

// HIRDETÉS

Először nyert 11-es párbajt világbajnokságon az angol válogatott. Hat európai és két dél-amerikai csapat negyeddöntőzik.

A nap birkózója: Carlos Sánchez. A kolumbiai középpályás az első játékos a világbajnokságon, aki két 11-est hozott össze a vébén, a japánok után az angolokat is megajándékozta egy góllal.

A vébé kocsmai verekedői: a kolumbiai játékosok. Provokáltak, odarúgtak, hisztiztek, fetrengtek, reklamáltak, a foci minden piszkos trükkjét bevetették, de focizni csak azután kezdtek el, hogy Anglia megszerezte a vezetést.

A nap eszközei: a pontrúgások. Anglia góljai háromnegyedét így szerezte a csoportkörben, és most is büntetőből szerzett vezetést. Kolumbia pedig harmadszor szerzett gólt szöglet után, Mina harmadik fejesével – ráadásul ezen a meccsen az első sarokrúgásukat sikerült időkrízisben gólra váltani.

A nap megtört átka: Anglia és a 11-esek. Világbajnokságon eddig háromból három szétlövést bukott el Anglia, Európa-bajnokságokon négyből hármat. A szövetségi kapitány, Gareth Southgate maga is hibázott 1996-ban, a németek elleni elődöntőben.

Henderson hibája után most is rezgett a léc, de a kolumbiai cserék lába is megremegett: Uribe brutális felsőlécet lőtt, Bacca kísérletét pedig védte Jordan Pickford.

KOLUMBIA–ANGLIA 1-1 – 11-esekkel 3-4

Kolumbia: Ospina – Arias (Zapata, 116.), Mina, D. Sánchez, Mojica – Barrios, C. Sánchez (Uribe, 79.), Lerma (Bacca, 61.) – Quintero (Muriel, 88,) – Cuadrado, Falcao. 

Anglia: Pickford – Walker (Rashford, 113.), Stones, Maguire – Trippier, Lingard, Henderson, Alli (Dier, 81.), Young (Rose, 102.) – Sterling (Vardy, 88.), Kane.

Gólszerzők: Mina (90+3.), illetve Kane (57., 11-esből)

11-esek: Falcao (1-0), Kane (1-1), Cuadrado (2-1), Rashford (2-2), Muriel (3-2), Henderson (védés), Uribe (felsőléc), Trippier (3-3), Bacca (védés), Dier (3-4)

A negyeddöntők programja:

Július 6., péntek: Uruguay–Franciaország (17.00), Brazília–Belgium (21.00)

Július 7., szombat: Svédország–Anglia (17.00), Oroszország–Horvátország (21.00)

Ibra nélkül jobban megy a svédeknek

Egy szerencsésen megpattanó lövéssel ejtették ki Svájcot. 

A nap folytatódó rossz sorozata: Svájc utoljára nyolcvan éve, az 1938-as világbajnokság első fordulójában tudott mérkőzést nyerni az egyenes kieséses szakaszban (4-2 Németország ellen), és gólt is 1954-ben (5-7 Ausztria ellen) szerzett utoljára. Azóta négyszer jutott a nyolcaddöntőbe, de ezeken a találkozókon 0-6 a gólaránya.

A nap megszakadt rossz sorozata: Emil Forsberg. A csoportkörben ő lőtt kapura a legtöbbször (12) anélkül, hogy gólt szerezzen. A 14. lövése végre bement, bár ehhez az is kellett, hogy Akanji lábán irányt változtatva becsapja a kapust. A FIFA ezen a vébén eddig öngólnak könyvelte el az ilyen találatokat, most viszont kivételt tett. 

A vébé nem hiányzó szupersztárja: Zlatan Ibrahimovic. A svéd focit másfél évtizeden át meghatározó csatárfenoménnal a soraiban 2002-ben és 2006-ban is a nyolcaddöntőben esett ki a svéd válogatott, 2010-ben és 2014-ben pedig ki sem jutott a vébére. Ibra most nincs, a svéd válogatott viszont már negyeddöntős. 

SVÉDORSZÁG–SVÁJC 1-0

Svédország: Olsen – Lustig (Krafth., 82.), Lindelöf, Granquist, Augustinsson – Claesson, Svensson, Ekdal, Forsberg (Olsson, 82.) – Berg (Thelin, 90+1.), Toivonen. 

Svájc: Sommer – Lang, Djourou, Akanji, Rodriguez – Behrami, Xhaka – Shaqiri, Dzemaili (Seferovic, 73.), Zuber (Embolo, 73.) – Drmic.

Gólszerző: Forsberg (66.)

Kiállítva: Lang (90+3.)

A góllövő-lista élmezőnye:

6 gólos: Harry Kane (angol)

4 gólos: Cristiano Ronaldo (portugál), Romelu Lukaku (belga)

3 gólos: Kylian Mbappé (francia), Diego Costa (spanyol), Gyenisz Cserisev, Artyom Dzjuba (oroszok), Edison Cavani (uruguay-i)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro