Iohannis jól megmondta a véleményét a kormánynak

Amiért a megkérdezése nélkül hozták meg az izraeli nagykövetség elköltöztetéséről szóló döntéseket.
Hirdetés

Diplomatikusan, de határozottan megdorgálta Klaus Iohannis államfő a kormányt a Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése nyomán közte és a kormányoldal között kirobbant vita kapcsán.

Iohannis kedd délelőttre meghívta Viorica  Dăncilă miniszterelnököt az államfői hivatalba, hogy megvitassák az ügyet, a kormányfőt Teodor Meleșcanu külügyminiszter és Ana Birchall stratégiai partnerségért felelős miniszterelnök-helyettes is elkísérte a megbeszélésre.

Amely egy órás volt, utána pedig az államfői hivatal diplomatikus hangvételű közleményt adott ki, amelyből ugyanakkor kiderül: Iohannis a legkevésbé sem burkoltan oktatta ki a kormányt.

„A román külpolitika alakítóinak csakis az ország érdekeit szabad szolgálniuk,

ezért fontos, hogy elcsituljanak a külpolitikai témák miatti belpolitikai feszültségek, hogy Románia továbbra is hiteles partner maradhasson az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és a NATO-val fennálló viszonyban és az összes többi partnerségi kapcsolatban” – mondta Iohannis a közlemény szerint.

Az elnök felhívta a kormány szíves figyelmét, hogy Románia külpolitikájának kiszámíthatónak kell lennie, és van néhány olyan vörös vonal, amelyet a politikai döntéshozók politikai színezettől függetlenül sohasem léptek át.

„Az eddigi kiegyensúlyozott, egyenlő távolság tartásán alapuló román álláspont módosítása csak aggodalmat és nyugtalanságot keltene” – mondta a miheztartás végett az elnök.

Iohannis „lojális és korrekt” intézményi együttműködést kért  Dăncilától, és a közlemény szerint a miniszterelnök és a kormány jelen lévő tagjai is egyetértettek abban, hogy a külpolitikai témákban lojális intézményi együttműködés szükséges.

Az elnök azért még megjegyezte: a fontos külpolitikai döntéseket felelősen és meggondoltan kell meghozni.

Hirdetés

Iohannis és a kormány között egyrészt azért robbant ki vita, mert a kabinet olyan memorandumot fogadott el, amely szerint konzultációt kezdenek az ország izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről, másrészt mert  Dăncilă és Liviu Dragnea PSD-elnök anélkül utazott el Izraelbe, hogy vele egyeztetett volna, holott az alkotmány szerint az államfőnek meghatározó szerepe van a külpolitikában.

Miután Iohannis emiatt bírálta a kormányt, és azt állította, a kormányfőnek nem volt felhatalmazása az izraeli tárgyalásokra, a kormány még egy kesztyűt dobott az arcába: Magyarországgal és Csehországgal együtt megakadályozta, hogy az Európai Unió határozatban ítélje el az Egyesült Államokat izraeli nagykövetsége Jeruzsálembe költöztetése miatt.

Az államfő ezt követően magához kérette a külügyminisztert,  Dăncilă viszont közbelépett, és jelezte: ehhez előbb az ő hozzájárulását is ki kell kérnie.

Iohannis erre jól meghívta őt is.  Dăncilă pedig ezúttal eleget tett az elnöki meghívásnak.

Valószínűleg emiatt Iohannis ezúttal nem követelte a lemondását. Legalábbis a közleményben nincs szó ilyesmiről.

Hirdetés