Klemm ismét beszólt: Washingtonnak nagyon nem tetszenek a román igazságügyi módosítások

Az amerikai nagykövet szerint a változások a román igazságszolgáltatással folytatott amerikai együttműködésre is kihathatnak.
Hirdetés

Nem is annyira burkoltan jelezte Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, hogy országa nem igazán ért egyet a romániai igazságügyi törvények módosításaival, amelyeket a kormányoldal a RMDSZ támogatásával akar keresztülvinni. „Az Amerikai Egyesült Államok figyelemmel kíséri az igazságügyi törvények módosítására irányuló újabb parlamenti kezdeményezést” – jelentette ki kedden Klemm .

Klemm méltatóan nyilatkozott Klaus Iohannis államfő azon indítványáról, hogy az Európa Tanács alkotmányügyi szaktestületéhez, a Velencei Bizottsághoz küldje véleményeztetésre az igazságügyi törvényeket módosító első tervezetcsomagot.

„Több ízben, főleg a tavalyi év során, egyértelműen hangot adtunk aggodalmainknak az igazságügyi törvények első tervezetcsomagjával kapcsolatban, amelyek különböző elemzési szakaszokon mennek keresztül. Nagyon jónak tartom az államfő döntését, melynek értelmében nemzetközi szintű véleményeztetés céljából a törvénytervezeteket a Velencei Bizottsághoz küldte”

– mondta a diplomata. Hozzátette: az USA jelenleg a Büntető törvénykönyv és a büntető-eljárási törvény tervezett módosításait kíséri figyelemmel.

„Meg akarunk bizonyosodni afelől, hogy a változtatások erősebbé és függetlenebbé teszik majd a romániai igazságszolgáltatási rendszert, és megerősítik a jogállamiságot és a korrupcióellenes harcot”

Hirdetés

– nyilatkozta Klemm, hozzátéve, hogy országa hatékonyan együttműködik az ügyészekkel, és reméli, hogy a tervezett változtatások nem fogják megnehezíteni az amerikai igazságszolgáltatás képviselői számára az együttműködést romániai hivatali kollégáikkal.

Példaként azt hozta fel, hogy az új törvény megváltoztatná, mit lehet bizonyítékként felhasználni egy büntetőjogi ügyben.

„Ha a videokamerás megfigyelés többé nem használható fel, ez esetleg korlátozhatja lehetőségeinket a román igazságszolgáltatási szervekkel való együttműködés terén” – mondta az USA nagykövete.

Hirdetés