A Pro Infrastruktúra Egyesület alaposan beolvas a közútkezelőnek és a kivitelezőnek.
Továbbra is borzasztóan lassan haladnak az építési munkálatok a Szászsebes és Torda közötti, az észak-erdélyi autópályát a dél-erdélyivel összekötni hivatott A10-es jelzésű autópályán – hívta fel a figyelmet már sokadszor a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A közúti beruházásokat nyomon követő egyesület az Országos Közútkezelő Társasághoz (CNAIR) fordult felhívással, mert a sztráda kettes jelzésű, Nagyenyed és Gyulafehérvár közötti szakaszán továbbra is szorgalmasan lazsál a kivitelező.
Az egyesület méltatlankodva jegyzi meg, hogy bár az időjárási viszonyok kedvezően alakultak az elmúlt hetekben, a kivitelező cég, az Aktor elképesztően lassan halad, gyakorlatilag alig látni munkást a pályaszakaszon. Egyenesen úgy fogalmaztak, hogy a hangzatos ígéretek ellenére a valóság nem csupán kiábrándító, de egyenesen katasztrofális.
Ennek bizonyítására légi felvételt készítettek az útszakaszról, íme:
Felteszik a kérdést: miért van az, hogy, bár a CNAIR és a kormány folyamatosan a szerződés felbontásával fenyegeti a késlekedő kivitelezőket, az Aktornak eddig haja szála sem görbült.
Azt is megjegyzik, hogy nem minden a kivitelező felelőssége, egyes helyeken ugyanis még az építkezéshez szükséges kisajátításokat sem hajtották maradéktalanul végre. Ez azonban nem menti fel őket a hanyagság vádja alól, mivel olyan helyek is vannak, ahol lehetne dolgozni, de a kivitelező állítólag még arról sem tud, hogy már két éve kiadták az építkezési engedélyt. Márpedig ennyi idő alatt egy komoly kivitelező már komoly előrehaladást ért volna el, sőt már majdnem befejezte volna a munkát.
Az egyesület ezért felszólítja a közútkezelőt, hogy gyorsítsa fel a kisajátítási eljárásokat, az építési engedélyek kiadását, valamint a munkálatok útvonalán található közművek áthelyezését.
„Minden halogatás nem más, mint az állami költségvetés, a vissza nem térítendő európai források és a minél gyorsabban közlekedni akaró autósok semmibe vétele” - áll a dörgedelmes hangvételű, de mégis korrekt közleményben.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.