Mit keresünk mi az Európai Unióban?

Miféle európai értékekről beszélünk? Valószínűleg a mienk az egyetlen parlament a világon, melyet két volt bukott diák vezet. Valószínűleg a világon csak nekünk van olyan kormányfőnk, akinek gondot okoz anyanyelve használata. Szintén nálunk minden tizedik parlamenti képviselőnek meggyűlt a baja a törvénnyel. A világon mi produkáljuk a legnagyobb békeidő alatti migrációt. Mondjak még?

Mi már a világba sem illeszkedünk bele, nemhogy az Európai Unióba…

Brüsszelben 150 millió euró vár arra, hogy román kórházakba fektessék be – és az emberek meghalnak ezekben a kórházakban, mert a román állam nem képes megmutatni, hogy hova és miként kellene felépíteni ezeket. Szintén Brüsszelben több százmillió euró van autópályákra – az emberek pedig meghalnak az utakon, mert a román állam nem képes megmondani, hogy hova és miként kell ezeket megépíteni. Ugyanez a helyzet az iskolákra, elkerülő utakra, csatornázásra, öntözésre, vagy bármi másra szánt összegekkel. És ennek végső soron nem az az oka, hogy nem tudom melyik miniszter nem képes a térképre bökni – de az európai pénzekből nem lehet lopni, mert jön az OLAF. Akkor meg minek? Hogyhogy mások parancsoljanak nekünk, amikor mi azok az el nem kötelezettek vagyunk!

Az utolsó másfél év padlóra küldte Romániát – mindnyájunknak megmutatta, hogy a demokrácia visszafordítható.

Olyasmit tettek meg a szocialisták, ami csak a kommunistáknak sikerült: belenyúltak a társadalom DNS-ébe, feje tetejére állították a bizalmat. Addig nincs gond a szegénységgel, amíg még létezik a bizalom abban, hogy az ország előre halad – még ha lassabban is, még ha akadozva is, de előre. Csaknem három évtizedre volt szükség, hogy felemeljük a fejünket és most nem a csillagos eget látjuk a fejünk felett, hanem egy rossz fogú bajszos arcképét. Hány beteget szolgáló törvényről hallottak? Hány diákat szolgálóról? Hány parasztoknak szólóról? És hány olyan törvényről, mely a börtönben ülők komfortját biztosítja?

Most szintet léptek: a múlt tisztára mosásáról hoznak törvényeket.

Törvényekkel fogják kifehéríteni a vagyonokat, a rablást, a hamis tanúzást, bármit. Már csak az érdekli őket, hogy megússzák a börtönt. Miért? Mert megtehetik, mi pedig hallgatunk.

És az a legnagyobb baj, hogy Románia elsüllyed, mindent gajra vágnak, nincs már semmilyen szelekció, már csak a párthoz lojálisak számíthatnak tisztségekre. Mit nekünk szakértelem, mit nekünk autópálya-kilométerek, mit nekünk kórházak vagy iskolák? Azok a választási kampányra kellettek, nem a lakosságnak… Ha már felvásároltad a sajtó függetlenségét, akkor azt is be tudod bizonyítani, hogy a fekete fehér, a fehér pedig fekete – az ostobák pedig megtapsolnak.

Az ország e pillanatban besült állapotban van, egyszerűen olyan, mint egy nyekergő motor. Fent egy totalitásra törekvő hatalom van, középen a kormány minden grimaszára összerezzenő vállalkozók vékony rétege, alul pedig egy összezavart, vagy csökönyös massza, mondjuk segélyezettek és a #ellenállunk szembenálló serege. Mindezen idő alatt Románia falvaiban minden ötödik gyermek nem fejezi be az iskolát. Mindezen idő alatt a kutatók, a csempézők, az orvosok és bárki más elhúz. A „gyermekek érdekében”, „mert itt már nem lehet élni” – ezek az érvek, és már senki sem tudja őket megcáfolni.

Mi marad? Egyfajta pusztaság.

Egy identitárius avasság, egyfajta egyik napról a másikra élő ország.

Egy meddő büszkeség, melyet a fogcsikorgató düh kísér amiatt, hogy mások katedrálisok építettek, míg mi, a világ férfiúi… - de most már minden rendben, mert építjük a katedrálisokat, miközben mások kórházakat húznak fel; végre mi is megérkeztünk a középkorba.

Mi lehet még a megoldás? Szerintem elkerülhetetlen egy totális újraindítás. Legyen csak csőd, összeomlás, vagy egy villanás – azzal a feltétellel, hogy megtanulunk egyenként újraépíteni a dolgokat, tervrajzzal a kezünkbe és „jó lesz ez így is” nélkül. Plusz azzal az érzéssel, hogy a mi történelmi időnk már lejárt és az újraépítés az utánunk következőknek szól. Alamizsna helyett izzadtság kell. Politika helyett közigazgatás – és lakosság helyett pedig nép.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.