Az olimpiára gyúrnak a romák

Szebenben tartják a nemzetközi kongresszusukat, ott döntenek egy romaolimpia megszervezéséről, amelynek célja, hogy aztán az „igazira” is eljussanak.
Hirdetés

Aki látta a Brazilok című magyar filmet – vagy hallott róla –, azt nem éri akkora meglepetésként ez a hír, bár az élet és a film közti hasonlóság nem teljes, mint ahogy a focivébé sem azonos az olimpiával.

Az Agerpres tudósítása szerint ugyanis a romák eldöntötték, hogy egy év múlva saját, nemzetközi olimpiát szerveznek. A romaolimpiát abban a reményben szervezik meg, hogy ország nélküli nemzetként eljuthatnak az „igazi” Olimpiai Játékokra – ezt maga Dorin Cioabă, a romák önjelölt királya nyilatkozta pénteken.

„Ma kezdjük a nagyszebeni nemzetközi kongresszust. Holnap minden résztvevővel közösen meggyújtjuk az első olimpiai fáklyát, amely innen indul útjára. Eldöntöttük, hogy a kongresszuson létrehozzuk a romák nemzetközi olimpiáját. Az első olimpiai játékokat valamely döntéshozó országban fogjuk megszervezni. Most innen indul a láng, egy év alatt végigjárja az összes országot, majd ezután minden ország elküldi jelöltjeit. Azért szervezzük meg az olimpiai játékokat, mert rájöttünk, hogy másképpen nem tudjuk népszerűsíteni magunkat, nem juthatunk el az olimpiára, és talán ezáltal úgy dönt a nemzetközi olimpiai bizottság, hogy befogad minket ország nélküli nemzetként, mert még van néhány példa erre”

– magyarázta Dorin Cioabă. A romakirály elmondta, több olyan romániai roma sportoló van, aki részt vehetne ezen a nemzetközi versenyen.

„Vannak nagyon jó futballistáink, kézilabdásaink, bokszolóink”

Hirdetés

– tette hozzá az önjelölt uralkodó. A romák nemzetközi kongresszusának legnagyobb tétje, amelyen 30 ország 800 képviselője vesz részt, hogy új vezetőt válasszanak a Nemzetközi Roma Szövetség élére.

A jelenlegi vezető, Dorin Cioabă is indul egy újabb mandátumért, magyarországi és portugáliai kihívók ellenében.
 

Hirdetés