Sőt, olcsóbbá válik! Ráadásul afféle „történelmi” igazságtétel folytán.
Igazi premiert harangozott be az Országos Versenyhivatal elnöke, Bogdan Chirițoiu. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a villamos energia fogyasztói ára csökkenni fog a tervek szerint, mégpedig azért, mert az áramszolgáltató kartellek túlzottan felemelték az árakat.
Chirițoiu elmondta: először fordult elő, hogy megbüntettek egy közbeszerzéseket szervező vállalatot – az Electrica S.A.-ról van szó –, mert alkalmazottai elősegítették a kartell létrehozását. Az illetékes hatóságok összesen hat céget bírságoltak meg, összesen 73 millió lejre. A kartellen belüli egyezkedések végső következménye az volt, hogy a fogyasztók (vagyis önök, mi, a nép) nagyobb villanyszámlákat fizetett.
Hogyan is zajlott a lopás? Hát úgy, hogy egy vállalat (például az Electrica S.A.) meghirdetett egy mérőóra-közbeszerzést. Az ügyfelekkel közösen megegyeztek, ki mikor vegyen részt a liciten, hogy ne kelljen versenyezni egymással. Ily módon az ügyfelek minimális erőbedobással jutottak hozzá a felszerelésekhez. Viszont, a „kivételes” eljárás ellenszolgáltatásaként, drágábban. De nem estek kétségbe: amit elvesztettek a közbeszerzésen, visszanyerték a számlázáson: drágábban számlázták ki a szolgáltatott villamos energiát a népnek.
Chirițoiu szerint a versenyhivatal helyre be fogja hajtani az így okozott kárt, az Országos Energiaszabályozó Hatósággal (ANRE) együttműködve.
Igen, de hogy is lehet egy ilyen típusú kárt behajtani? Hiszen az a pénz már elszállt. Chirițoiu szerint azonban megvan a megoldás. Mégpedig az, hogy ha a múltban a kartellek drágábban szolgáltatták az áramot, akkor a jövőben kötelezik őket arra, hogy olcsóbban adják. Ily módon a múltban okozott kár a jövőben megtérül.
A magunk részéről, mint áramfogyasztók és számlafizetők, örülünk annak is, hogy rajtacsípték az „ügyes fiúkat”, illetve annak is, hogy olcsóbb lesz az áram. Kérdés, mikortól.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.