Botrány közepette fogadta el újra a képviselőház az igazságügyi törvények módosításait

Az ellenzék tiltakozik, és ismét alkotmánybírósághoz készül fordulni.
Hirdetés

Kisebb botrány közepette szavazta meg ismét a képviselőház az igazságügy működését szabályozó törvényeket kedden.

Mint ismeretes, a kormányzó Szociáldemokrata Párt- Liberálisok és Demokraták Szövetsége (PSD-ALDE) az RMDSZ támogatásával még tavaly dolgozta ki a bírák és ügyészek jogállásáról szóló 303/2004-es, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) működését szabályozó 217/2004-es, valamint a bíróságok és ügyészségek megszervezésére vonatkozó 304/2004-es jogszabály módosításait, amelyeket aztán a parlament el is fogadott, ám az ellenzék – amely azzal vádolja a kormányoldalt, hogy alá akarja rendelni az igazságszolgáltatást a politikumnak, hogy így úszhassák meg a felelősségre vonást a korrupcióval vádolt politikusok – megtámadta azokat az alkotmánybíróságon.

A taláros testület mindhárom törvényben talált alkotmányellenes elemeket, így a parlamentnek összhangba kellett hoznia a jogszabályokat az alaptörvénnyel.

Ez meg is történt: a Florin Iordache volt igazságügy-miniszter vezette különbizottság villámgyorsan módosította az alkotmánybírák által kifogásolt részeket, de újabb módosításokat is eszközölt.

Ezek legfontosabbika, hogy kiiktatják az államfőt a legfelsőbb bíróság vezetőinek kinevezési folyamatából. Amennyiben a törvényt a szenátus döntő kamaraként szintén ebben a formában szavazza meg, akkor a legfelsőbb bíróság elnökének és alelnökének kinevezéséről a CSM dönt majd.

Hirdetés

Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) „Büntetőügyesek nélkül” feliratú pólókban tiltakoztak az ülésteremben a jogszabályok ellen, azok megszavazását követően pedig a szintén ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője, Raluca Turcan közölte: ismét alkotmánybírósághoz fordulnak. Az ellenzék szerint ugyanis a törvények módosításai továbbra is az igazságszolgáltatás politikai alárendeltségbe taszítását szolgálják, ráadásul azt is sérelmezik, hogy a kormányoldal túlságosan gyorsan fogadta el ismét a változásokat.

Florin Iordache ugyanakkor kijelentette: a módosítások összhangban vannak az alkotmánybíróság elvárásaival és a Velencei Bizottság ajánlásaival, és tagadta, hogy céljuk az igazságszolgáltatás politikai irányítás alá vonása lenne. Ennek alátámasztására emlékeztetett: az alkotmánybírság egyik jogszabály esetében sem állapította meg, hogy sértené az igazságszolgáltatás függetlenségét.
A törvénymódosítások most a szenátus elé kerülnek, amely döntő kamaraként szavaz majd róluk.

Hirdetés