Ötven éve számolták fel a székelyföldi autonómiát

Az SZNT közleményben emlékeztet: a székelység ma sem mondott le a román állam által egyszer már elismert jogról.
Hirdetés

A fél évszázada megszüntetett székelyföldi magyar autonóm tartományra emlékeztetett hétfői közleményében a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

Az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett közlemény felidézte, hogy 1968. február 16-án szüntette meg Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor a Székelyföld területének nagy részét magába foglaló Maros Magyar Autonóm Tartományt, a jogfosztó intézkedés Magyarország és a nemzetközi emberjogi szervezetek közömbössége mellett született. Ezen a napon fogadta el ugyanis az akkori Nagy Nemzetgyűlés a romániai megyerendszert meghonosító törvényt, mely ma is érvényes.

Izsák Balázs azt is megemlítette, hogy Románia 1952-ben elfogadott alkotmányával ismételten megerősítette a székely nép nemzetközi jogalanyiságát, létrehozva Székelyföld területén a Magyar Autonóm Tartományt: „a Román Népköztársaságban biztosított a közigazgatási-területi autonómia a magyar lakosságnak a székely rajonokban, ahol az egy tömbben él”. A tartomány közigazgatási alegységei a „székely rajonok” nagyjából a székely székek területeit fedték le.

„A székelység, tudatában annak, hogy a székely nép a nemzetközi jog alanya, ismerve a területi autonómiák európai gyakorlatát és Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, a székelyek népszavazáson kifejezett akaratára, és 63 székely önkormányzat határozataira alapozva, nem mond le Székelyföld területi autonómiájáról, ezzel egy olyan jog helyreállítását kéri, amelyet a román állam korábban már elismert” – áll az SZNT hétfői közleményében.

Hirdetés