Mivel Liviu Dragnea, a PSD vezére szerint a kormányőrség vezetője beleártja magát a politikába.
Példátlan lépésre szánta el magát a hétfőn este beiktatott kormány, miután Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke politikai beavatkozással vádolta meg a kormányőrség (SPP) vezetőjét: a kabinet tagjai testületileg lemondtak a kormányőrség szolgálatairól.
A Mediafax hírügynökség politikai forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Viorica Dăncilă miniszterelnök beiktatása után már lapátra is tette a kormányőrséget, védelmét így jelenleg a csendőrség látja el. Később ugyanígy döntött a kormány minden tagja.
Dragnea hétfőn este vádolta meg nyilvánosan is Lucian Pahonţut, a kormányőrség vezetőjét azzal, hogy beleártja magát a politikába. Az Antena 3 hírcsatornának azt mondta, az előző miniszterelnök, Mihai Tudose és a PSD, illetve a koalíció között rendkívüli mértékben megnőtt a feszültség, ami mögött Pahonţu állhat.
Kifejtette, bármely miniszterelnöknek intézményes viszonyt kell ápolni a a titkosszolgálatokkal, azonban Lucian Pahonţu „a kelleténél jobban” beavatkozott a kormánnyal kapcsolatos ügyekbe.
„Több kollégám is arról tájékoztatott, hogy a kormányőrség vezetője a kelleténél jobban beavatkozott a dolgokba. Paul Stănescunak (volt és jelenlegi miniszterelnök-helyettes – szerk. megj.) azt mondta, hogy engem márciusban kivégeznek, ő pedig pártelnök lehet. Lehet, hogy Grindeanunak is ezt mondta, lehet, hogy Tudosénak is” – említette meg Dragnea az egy év alatt saját pártja által leváltott két PSD-s miniszterelnököt.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.