Na, vajon melyik állam ellen zajlik a legtöbb eljárás az Emberi Jogok Európai Bíróságán?

Nem is értjük, miért pont Romániára tippelt.
Hirdetés

A román állam ellen folyik jelenleg a legtöbb eljárás az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), a román állampolgárok által benyújtott 9 900 panasz a nyilvántartott ügyek 17,6%-át képezi – közölte az EJEB a Guido Raimondi elnök által sajtótájékoztatón ismertetett adatokra hivatkozva.

Raimondi szerint a Románia elleni beadványok szinte kivétel nélkül a fogvatartási körülményekre vonatkoznak.

Az EJEB elnöke ennek kapcsán megemlítette, hogy az elmúlt napokban fogadta Tudorel Toader igazságügyi minisztert, aki ismertette a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére irányuló intézkedések ütemtervét.

A Raimondi által bemutatott statisztikai adatok szerint 2017. december 31-én a román állam ellen folyt a legtöbb eljárás (17,6%), Oroszország 7.700 ügyben (13,8%), Törökország 7500 ügyben (13,3%), Ukrajna 7100 ügyben (12,6%), Olaszország pedig 4.600 ügyben (8,3%) volt érintett.

A legtöbb elmarasztaló döntést, 305-öt, Oroszország ellen (305) hozta az EJEB tavaly, a második helyen Törökország áll 116, a harmadikon Ukrajna 87, a negyediken pedig Románia 69 elmarasztaló ítélettel.

Hirdetés