Dragnea: nem akadálya a büntetőeljárás a kormánytagságnak

De legalább a hivatali visszaélés bűncselekmény marad.
Hirdetés

Részt vehetnek a kormányban azok a PSD-tagok is, akik ellen büntetőjogi eljárás folyik – jelentette ki hétfőn, a Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó bizottságának ülése után Liviu Dragnea pártelnök.

„Úgy döntöttünk, hogy mi alakítjuk meg a kormányt, és nem más intézmények. (…) Úgy döntöttünk, hogy tekintetbe vesszük a románok múlt év decemberében adott szavazatait és mi hozzuk létre a kormányt’ – mondta Dragnea egy újságíró kérdésére válaszolva.

A pártelnök ugyanakkor közölte, nem fogják törölni a bűncselekmények közül a hivatali visszaélést.

Ezzel a párt egyik parlamenti képviselőjének, Cătălin Rădulescunek a korábbi kijelentésére reagált. Rădulescu ugyanis a PSD országos végrehajtó bizottságának hétfői ülése előtt úgy nyilatkozott: támogatja, hogy a hivatali visszaélést töröljék a bűncselekmények sorából.

Az ülés után Dragnea kijelentette: nem ért egyet Cătălin Rădulescuval ebben a kérdésben, és nem áll szándékukban törölni a bűncselekmények közül a hivatali visszaélést. „Szó sincs ilyesmiről” – nyomatékosította Liviu Dragnea.

Hirdetés