Miért illiberálisok a román illiberálisok?

Először is azért, mert hasznos. Megérezték, hogy rábukkantak egy biztos és stabil választói rétegre, amely nagy eséllyel képes őket győztes helyzetbe röpíteni a választásokon.

A félelmek és mítoszok instrumentalizálása, a gyűlölet felszítása

mindig is része a választási kampányok kelléktárának. Igaz, egyesek többet és hatékonyabban meg kevesebb skrupulussal használják másoknál.

A választási eredményekben a különbség nem ritkán a kampánykommunikátoroknak attól az ügyességétől függ, mellyel megérzik a kollektív félelmekre alapozó témákat és megtalálják a kihasználásukhoz megfelelő szavakat. És ez nem csak Romániában van így.
Másrészről az illiberalizmus nálunk a jelenlegi koalíció számos vezetőjét, többek között a parlament két házelnökét is érintő korrupcióellenes lépésekkel szembeni ellenreakció.

A korrupcióellenességet hosszan tartó és zajos kampánnyal külföldről ránk kényszerített, Románia szuverenitását aláásó dologként mutatták be.

Az illiberális diskurzusban alapvetőnek számít a „szuverenitás” szó.

Bár az átmeneti korszak és az Európai Unióhoz csatlakozás nyertesei közé tartoznak (elég csak a vagyonnyilatkozataikat megnézni!), az illiberálisok találták meg a legjobban az utat azok szívéhez, akik a legkevesebb hasznot húztak az utóbbi évtizedekből.

Valójában éppen Soros György programjai és a külföldi befektetések segítettek jelentős számú, anyagilag nem túl jól álló fiatalnak befejezni tanulmányait, vagy jól fizetett állást találni itt, idehaza, és ezáltal kikerülni a szegénységből. Paradoxon, de íme, ez a paradoxon működik.

Nem működött volna, ha nem társult volna hozzá az identitárius és vallási komponens, amely a Koalíció a Családért (CpF) révén, valamint az Ortodox Egyháznak a Colectiv-tragédia utáni nehéz pillanatait követő offenzívája nyomán merült fel nagyon erőteljesen.

Az egyház igyekszik visszaszerezni a terepet,

sokkal nagyobb mértékben van jelen a közéletben, az itt egyre erőteljesebben hangoztatott nacionalista, identitárius, etnocentrista diskurzus mellé áll.

Így aztán azok, akiket magukra hagytak a Románia európaiasítása felé vezető úton (nem a saját hibájukból, hanem elsősorban a kormányok korrupciója és megfelelő közpolitikák végrehajtására való alkalmatlansága miatt), most közös keretet találnak elégedetlenségük megjelenítéséhez, pontosan azok mögé sorakozva fel, akik leginkább felelősek az ő rossz életük miatt. Ismerjük el, ez zseniális húzás volt – az áldozatok vakon követik a hóhéraikat.

Jövőre (2018-ban – szerk.), hiszen amúgy is a centenárium éve, a kollektív imagináriusért folyó csata feszültebbé válásának leszünk a tanúi.

Az ellenség jobban körvonalazott, mint valaha.

Nincs ebben semmi meglepő. Minél tekintélyelvűbbek a rezsimek, annál erősebb ellenségeket fedeznek fel maguknak. Minél erősebbek az ellenségek, annál több hatalmat kérnek a néptől. Ennek a játéknak soha nincs vége. Nálunk még csak most kezdődött el.

De melyik az a Románia szuverenitására törő, a nemzet választottai előtt bilincseket lóbáló ellenség? Oroszország lenne, amely aláássa a demokráciákat és a közintézmények iránti bizalmat, amely mindenfelé megpróbál beavatkozni a választási folyamatokba? Nem, az ellenség a szövetségeseink között van: az Egyesült Államok, különösen az amerikai külügyminisztériumnak az igazságügyi törvényekkel kapcsolatos nyilatkozata után,

a Romániával szembeni nyugati összeesküvés, Bilderbergtől Sorosig,

a multik, a bankok, a nyugati államok által támogatott civil szervezetek. Rendben, de ma nagyjából ez hallatszik a Kremlből és Erdoğan „szultán” ankarai új aranyozott palotája felől is!

Tehát: erős ellenség, nagyobb hatalomigény és ezzel párhuzamosan gazdasági és szociális populizmus, amennyi belefér. És minél kevesebb ráció.

Mi ennek az ára?

Románia számára az, hogy kimarad a szabadságjogok, stabilitás és jólét terének szánt új Európai Unióról szóló nagy vitákból. De ez jó hír az illiberálisok számára. Minél elszigeteltebb Románia, annál nagyobb lesz a hatalmuk idehaza és annál nehezebb lesz őket megbuktatni.

2019-ben Románia lesz az Unió Tanácsának az elnöke. Ha a diplomáciát kihagyjuk a számításból, akkor ezt inkább csak propagandisztikus alkalomnak tartják kizárólag Románia és – esetleg – néhány kisszerű érdek népszerűsítésére, mint amilyen az EEM (Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus) lezárása és a Schengenhez csatlakozás. Még a román elnökség jelképe (dák farkas – szerk.) is arról árulkodik, milyennek látszik az európai színpadon a csatlakozás óta betöltött legfontosabb szerepkörünk.

Mindezek az európai mechanizmusok meg nem értéséből is fakadnak.

Mert ez az illiberális és tekintélyelvű tendencia kéz a kézben jár azzal, hogy nemcsak a mechanizmusokat nem értik, de azokat a politikai, kulturális és identitárius mozgatórugókat sem, amelyek lehetővé tették ezt az európai projektet, amelyhez – jól, rosszul – csatlakoztunk.

A szerző az RFI Románia főszerkesztője