Bíróság: három évig nem léphet fel Romániában a Kárpátia énekese

Petrás János László ellen 2015 decemberében emeltek vádat.
Hirdetés

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét. A 2017. december 27-én kimondott ítéletről a Csíki Hírlap számolt be csütörtöki számában.

A bírósági ítéletnek a bíróságok portálján közzétett kivonata szerint az énekes az „emberiesség elleni bűntettekért felelős személyek kultuszát, vagy fasiszta, rasszista, idegengyűlölő eszmék terjesztését” tiltó törvénycikket sértette meg, és tettét nagy nyilvánosság előtt követte el.

A legfőbb ügyészség 2015 decemberében közölte, hogy vádat emelt Petrás János László ellen, aki a Kárpátia rockegyüttes 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén mind az előadott dalok szövegével, mind pedig a közönséggel folytatott párbeszéd által felingerelte a hallgatóságot,

„hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”.

Az ügyészség szerint a koncerten elhangzott dalok által a vádlott harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzésére a Krím-félszigeten érvényesített orosz modell alapján. Ugyanakkor fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerződés előírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak minősítette a románokat.

A Csíki Hírlap felidézte: a csíkszeredai bíróságon tavaly júliusban született az elsőfokú ítélet, amely a marosvásárhelyi táblabíróság ítélete által emelkedett jogerőre. Az alapfokú ítélet indoklásából kiderül: az ügyészség idegengyűlölő, fasiszta, rasszista jellegű csoport létrehozásával is vádolta az énekest, de a bíróság ezt a vádpontot nem találta bizonyítottnak.

Hirdetés

A vádlott nyilatkozata szerint

minden magyarnak joga van kifejteni véleményét Trianonról,

a háborús dalokban pedig a magyar katonák hősiességét magasztalták. Petrás János László úgy értékelte, hogy az elveszített területeket békés eszközökkel lehet visszaszerezni, a harcra való hivatkozás pedig metaforikus jellegű. A „Te bujdosó székely” című dalról az énekes azt mondta, hogy ez egy 1920-ban keletkezett népdal, nem az együttes szerzeménye, és ezzel nem a románokat akarta megsérteni, hanem az eredeti szöveget adták elő – idézte a bírósági dokumentumból a Csíki Hirlap.
 

Hirdetés