Tudose játssza a felelős kormányfőt

„27 éven keresztül nem történt semmi előrelépés, hogy lehetnék higgadt?” – válaszolta Dragnea intésére, hogy nyugodjon le.
Hirdetés
Az érzékenyebb miniszterek három másodperc alatt megírhatják a lemondásukat, de ő nem tud higgadt lenni, lévén, hogy vannak területek, amelyeken 27 éve nem történt előrelépés – jelentette ki Mihai Tudose kormányfő az Antena 3 televíziócsatornának adott interjújában.
 
A miniszterelnök ezzel Liviu Dragnea PSD-elnök csütörtök esti nyilatkozatára reagált. A Szociáldemokrata Párt vezetője ugyanis Tudoséval kapcsolatban úgy nyilatkozott: elégedett a tevékenységével, de szeretné, ha a kormányfő több higgadtságról tenne bizonyságot.
 

Tudose nem tud és nem akar lenyugodni

„Ha a szigorúságom és az, hogy bizonyos határidőket és tevékenységeket ellenőrzök, azt jelenti, hogy ideges vagyok, akkor ideges leszek továbbra is. Miután bizonyos területeken 27 éven keresztül nem történt semmi előrelépés, hogy lehetnék higgadt? Ha higgadtan vesszük tudomásul, hogy a demokrácia kivívása után 27 évvel még mindig nincsenek autópályáink, hát sok sikert kívánok azoknak, akik nyugodtak akarnak maradni, nekünk ez nem sikerül. Nincsenek kórházaink, de mi legyünk higgadtak. Nem tudok higgadt lenni!” – mondta Tudose a szombaton sugárzott interjúban, sőt hozzátette: 2018-ban ugyanolyan ideges lesz, mint idén.
 
„Ideges leszek, mert 27 esztendőn át túlságosan nyugodt volt mindenki ebben az országban; meglehet, hogy ha hozzám hasonlóan mások is kicsit idegesebbek lettek volna, akkor most nem arról kellene beszélnünk, hogy mennyi autósztrádára van még szükségünk, mennyi kórházra van még szükségünk, vagy mi a tennivaló a tanügyben. Ők nagyon higgadtak voltak, mostanra pedig nagyon ravaszak lettek” – jelentette ki a miniszterelnök. 
 
Arra a kérdésre, hogy egyes miniszterek esetleg panaszkodtak-e a stílusára a nagyobbik kormánypárt elnökének, a kormányfő azt felelte: „Ha egyesek érzékenyebbek, három másodpercbe kerül, hogy megírják lemondásukat”.
 

Ha úgy veszi észre, hogy nem tudja megvalósítani terveit, lemond mandátumáról

– vállalta maga Tudose is a lemondást. „Abban a pillanatban, amikor úgy látom, hogy nem tudom megvalósítani, amit akarok és ami szükséges, hazamegyek. Három percbe telik megírni egy papírt” – jelentette ki. Úgy fogalmazott: „senki nem megy nyugdíjba a miniszterelnöki tisztségből”.

Hirdetés