Két nap forradalom a kolozsvári utcákon

Temesváron már napok óta harcoltak az utcákon, amikor december 21-én, kora délután, a kolozsvári Főtér sarkán – a Jókai és az Egyetem utcai kereszteződésben – fegyvertelen civilek szélesre tárt karokkal a katonák gépfegyverei elé álltak. Azokban az órákban már Nagyszebenben, Aradon, Marosvásárhelyen, Vajdahunyadon, Nagyváradon, Brassóban és több erdélyi, illetve bánsági kisvárosban megmozdult a nép, estére pedig Bukarest utcáin is folyt a vér.

Az egész országban futótűzként kiterjedő forradalmi hangulat minden városban hasonló eseményláncot indított be, csak az áldozatok száma változott, a hadsereg és az állítólagos „terroristák” beavatkozása mértékének függvényében.

Azt, hogy mi történt Kolozsvár utcáin kereken 28 évvel ezelőtt, nemrég a Kolozsvár Társaság székhelyén az Essig József televíziós újságíró fotóiból nyílt minikiállításon és vetítésen elevenítették fel. Essig azokat a fotóit mutatta meg, melyek „az öröm napján”, azaz december 22-én készültek, míg a személyes visszaemlékezések inkább a gyász napjának nevezett december 21-e sokkoló pillanatairól szóltak, így a diktatúra alóli felszabadulás eufóriájának érzékeltetése és az áldozatokra való emlékezés egyszerre jellemezte a beszélgetést.

Az öröm napja Kolozsváron | Fotók: Essig József

Ahogy a hozzászólók tanúsították, Kolozsváron a temesvári népfelkelés kezdeteitől fogva égtek a telefonvonalak az egyetemeken és más intézményekben, mégis csak december 21-én sorakoztak fel az utcákon a Ceaușescu-diktatúra megdöntésére az emberek. 13 óra körül még üres volt a Főtér, semmi előjele nem volt annak, hogy pár órára rá emberek fognak meghalni a járdaköveken. A volt Continental szálloda előtt értelmiségiek gyülekeztek (élükön Gavril Ladiu festőművész, Călin Nemeș színművész, Lucian Matiș képzőművész és Horia Pedestru tanár), akikhez később csatlakoztak a Tehnofrig, a Metalul Roșu és a C.U.G. gyáraiból érkező munkások.

Holttestek a Főtéren | Fotó: Răzvan Rotta  

Răzvan Rotta híressé vált, megrázó fotósorozata dokumentálta a történéseket, kezdve attól a pillanattól, amikor az első ember kiállt a gépfegyverrel felszerelt katonák elé, az első halálos lövések eldördülésén át a sebesültek – civilek általi – mentéséig. Tizenkét személy vesztette életét, ugyanennyien sérültek meg. 16 óra után már fegyverropogás volt hallható a Sörgyár, a Széchenyi tér, a vasútállomás, a volt Astoria szálló és a Mărăști negyed felől is.

Az áldozatok között nemcsak a szó szoros értelmében vett forradalmárok, hanem civilek is voltak. A Báthory István Elméleti Líceum diákjainak egy csoportja éppen közös karácsonyi ajándékvásárlásra készült, amikor a lövések eldördültek. Egyikük meghalt, egy másik diák megsérült – emlékeztetett az egyik hozzászóló.

Doina Cornea beszéde 1989. december 22-én | Fotó: Essig József

A kolozsvári forradalmi események egyik kulcsfigurája Doina Cornea volt, aki a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának francia tanszékén volt tanársegéd, ameddig ellenzékisége miatt ki nem rúgták, majd házi őrizetbe nem helyezték. Több helyen feltűnt, beszédet mondott, és ő volt az, aki elsőként javasolta a Nemzeti Újjáépítési Bizottság felállítását.

December 22-én Essig József mintegy öt filmtekercsen rögzítette a forradalom kolozsvári pillanatait. Megörökítette a kommunista pártház megrohamozását, Doina Cornea egyik beszédét, a zászlók, pártszimbólumok, iratok égetését, de azt is, ahogyan Chrudinák Alajos – a Tőkés Lászlóval az erdélyi falurombolásokról készített Panoráma-interjú alkotója – kenyéradományt oszt.

Bevallása szerint az izgalom, a félelem és az öröm feszültséggel teli állapotában úgy vonultak az utcára, hogy nem tudhatták, mikor fognak újra fegyvert fogni rájuk. Bár a katonaság egy része átállt a felkelők oldalára, a Szekuritáté emberei továbbra is veszélyt jelentettek, ugyanakkor nem könnyítette a helyzetet, hogy terroristákat vizionáltak mindenhol.

Tömeg a Bocskai téren | Fotó: Essig József

Az bizonyos, hogy a szemtanúkat sokkolták az események, és ez 28 év után is érzékelhető volt a Kolozsvár Társaságnál tartott beszélgetésen. Volt, akinek az állandó harangzúgás maradt meg élesen az emlékeiben, és volt, akinek a véres utcaköveken hagyott agyvelődarabok látványa ivódott bele kitörölhetetlenül az emlékezetébe. Az egyik hozzászóló arra emlékezett vissza, hogy a kolozsvári románok és magyarok egy közös célért vonultak az utcára, a különböző felekezetűek közösen imádkoztak a templomok előtt. A diktatúra bukása után emlékezetes volt a Tőkés László által tartott istentisztelet a Farkas utcai református templomban, amelyen román nemzetiségűek is nagy számban vettek részt. 

Vonul a tömeg | Fotó: Essig József

A forradalom kolozsvári történéseinek feltárására alakult egyesület szerint összesen 30 személy vesztette életét három helyszínen, a Főtér sarkán, az Astoria szállónál és a Sörgyárnál. A meggyilkoltak közül a legfiatalabb 18 éves, a legidősebb 70 éves volt. Más adatok szerint az áldozatok száma 45-re tehető. A forradalmárok száma mintegy háromszáz, de az őket tömörítő egyesületek között nincs egyetértés abban, hogy ki számít forradalmárnak, illetve ki jogosult az ezzel járó pénzre.

A forradalom menetéről sok az ellentmondásos adat, így a bíróságokon sem sikerült maradéktalanul igazságot szolgáltatni. A főtéri vérontást elrendelő Carp Dando parancsnokot bizonyíték hiányában felmentették, akárcsak Caba Florian ezredest, aki parancsba adta, hogy erőszakot alkalmazva tartóztassák fel a belváros felé tartó tömeget.

Mindössze öt személyt – négy parancsnokot és a kolozsvári Román Kommunista Párt első titkárát – ítéltek el, de csak pár évet töltöttek a rácsok mögött, mivel egészségügyi okokra hivatkozva kérték a szabadon engedésüket.