Érvénybe lépett a három napos nemzeti gyász

A zászlókat félárbócra eresztik, a média ehhez igazítja műsorait, és elhalasztják a nyilvános rendezvények zömét.
Hirdetés

Csütörtökön, pénteken és szombaton nemzeti gyász van érvényben Romániában I. Mihály király emlékére.

Az erről szóló határozatot múlt héten fogadta el a kormány.

A nemzeti gyásznapok alatt a helyi és központi közigazgatási intézményeken félárbócra eresztik a román nemzeti lobogót.

Félárbócra eresztik a lobogót a pártok, vállalkozói szövetségek, szakszervezetek székhelyén, iskolák és kulturális intézmények épületein, Románia diplomáciai képviseletein, határátkelőknél, repülőtereken, kikötőkben, állomásokon, valamint a román felségjel alatt hajózó hajókon. Az előírás azokra a magánszemélyekre is vonatkozik, akik kitűzték házukra a román zászlót.
A dokumentum szerint a tévék, rádiók és művelődési intézmények kötelesek az alkalomhoz illő műsort összeállítani.

Mihály király múlt kedden, 96 éves korában hunyt el svájci rezidenciáján.

A Mihály király koporsóját szállító repülőgép december 13-án, szerdán 11 órakor szállt le az Otopeni repülőtéren, ahol jelen volt Margit hercegnő, a királyi ház vezetője és a román korona őrzője, a királyi család többi tagja, valamint az állami intézmények és az ortodox egyház képviselői.

Innen autóval a sinaiai Peleş-kastélyhoz szállították a koporsót, és 14 órától a kastély dísztermében ravatalozták fel.

Hirdetés

Szerdán 14 és 18 óra között lerótták kegyeletüket az elhunyt előtt az elnöki hivatal, a kormány, a parlament, az állami intézmények, a diplomaták, az Európai Unió és a NATO, a Román Akadémia, az ortodox és a katolikus egyház, valamint a moldovai elnöki hivatal és állami intézmények képviselői.

Ezt követően a Peleş-kastélyból a bukaresti királyi palotába szállították a koporsót, és a trónteremben ravatalozták fel, ahol a nagyközönség is leróhatja kegyeletét az elhunyt király előtt. Erre csütörtökön és pénteken 8 és 22 óra között lesz még lehetőség.

December 16-án, szombaton 10 óra 30 perctől rövid egyházi szertartásra kerül sor a trónteremben, majd 10 óra 55 perckor vallásos és katonai ceremóniát tartanak a királyi palota előtti téren.

Ezt követően a koporsót a patriarchátus székesegyházába viszik, ahol 12 óra 30 perc és 14 óra között zajlik majd temetési szertartás. Innen Curtea de Argeşre szállítják a koporsót, és a királyi temetkezési helyül szolgáló új ortodox székesegyházban helyezik örök nyugalomra Mihály volt királyt.

Hirdetés