Belövőszobákat hozna létre egy képviselő drogfüggők számára

A szakemberek steril tűvel, fecskendővel és tanácsadással segítenék a függőket.
Hirdetés

Petre Florin Manole, a Szociáldemokrata Párt képviselője csütörtökön törvénytervezetet nyújtott be, mely lehetővé tenné a drogfüggők számára, hogy szakemberek által felügyelt helyiségekben lőjék be maguknak az intravénás szereket. A képviselő az Adevărul élő műsorában magyarázta el, szerinte miért javítana a romániai droghelyzeten az általa tanácsadói szobáknak nevezett belövő helyiségek létesítése.

Az intravénás szerek függői általában nyilvános helyeken – utcán, parkokban, lépcsőházakban állomásokon – lövik be magukat, a fertőzőveszélyes tűt és fecskendőt pedig magunk után hagyják. A szakemberek által felügyelt belövőszobák létrehozása nemcsak a függők védelmét szolgálná, akik ezekben a helyiségekben hozzáférhetnének a steril tűkhöz, hanem azoknak a kiskorúaknak védelmét is, akikre veszélyt jelentenek az AIDS és a Hepatitis C vírusok terjedésében szerepet játszó használt tűk – vélekedik a képviselő.

Petre Florin Manole a drogok illegális fogyasztására és forgalmazására vonatkozó 2000/143-as törvény módosítását szeretné elérni, oly módon, hogy lehetővé váljon az egészségügyi kockázatokat a minimálisra csökkentő belövőszobák létrehozása akár állami vagy magánfinanszírozással. Szerinte az intravénás szerhasználat inkább ellenőrzött körülmények között történjen, mintsem közterületen.

Nyugat-Európában az 1980-as évek óta működnek hasonló szobák, a legtöbb Hollandiában, Németországban és Svájcban. Az Országos Drogellenes Ügynökség adatai szerint a fővárosban mintegy kilencezer intravénás drogfüggő él, ami országos szinten az intravénás szerhasználók 95 százalékát jelenti, ugyanakkor tíz év alatt ötszörösére nőtt a heroinfüggő diákok száma Bukarestben.

Hirdetés