Tüntetnek Kolozsváron és Bukarestben

Az igazságügyi törvénymódosítások elfogadásának botrányos módja rántotta utcára az embereket ma este.
Hirdetés
Bukarestben több mint százan, Kolozsváron már legalább kétszázan gyülekeznek és tiltakoznak a bírók és ügyészek jogállásáról szóló törvény mai módosítása és annak módszere ellen. A képviselőház plénuma kellett volna ma megvitassa és szavazzon róla, a szociáldemokrata ülésvezetés azonban mindössze 70 percet engedélyezett az egész procedúrára.
 
Mivel se a módosításokat tárgyaló különbizottságban, sem a plénumban nem akarták meghallgatni az USR mintegy 70 módosítójavaslatát, a plénumban pedig a kijelölt idő lejártakor kikapcsolták a pulpitus mikrofonját, az USR honatyái hangosbeszélőn olvasták be a saját javaslataikat, miközben elállták a pulpitust.
 
A PNL kivonult, majd az ülés újrakezdődött úgy, hogy ezúttal az alsóház vezetése beszélt hangosbeszélőbe, és úgy folytatódik, hogy hét óra után már nincs meg a döntéshozatalhoz szükséges kvórum. Mindennek ellenére a törvénymódosítás már elfogadottként jelent meg a szenátus honlapján.
 
Bukarestben a parlament előtt gyülekeznek a tiltakozók, a csendőrség pedig kordonokkal igyekszik megakadályozni, hogy a tüntetők a parlament kerítése felőli járdára menjenek át. PSD-ellenes szlogeneket skandálnak, illetve azt, hogy Igazságot, ne korrupciót, Éjszaka tolvajok, nappal maffiózók, Dragneát a dutyiba, Tolvajok, tolvajok.
 
 
A bukaresti tüntetők száma menet közben 400-ra emelkedett, egy adott pillanatban pedig áttörték a csendőrök kordonját, és pár percig leállították a közlekedést a parlament előtti Egyesült Nemzetek sugárúton. A csendőrök gyorsan visszaszorították a tüntetőket a parlament kerítésével szembeni járdaszigetre, és megszüntették az útzárat.
Egy bukaresti tüntető attól háborodott fel, hogy két órán át követte a törvénymódosítás megvitatásának módját, amelyet egyszerűen elfogadhatatlannak tart, egy másik pedig amiatt jött ki az utcára, mert szerinte a kormányzó párt saját vezetőinek személyes érdekei szerint módosítja az igazságügyi törvényeket, hogy vezetői megússzák a bűnvádi számonkérést.
 
Kolozsváron este nyolcra már legalább 200-an gyűltek össze a memorandisták emlékművénél, a Haranglábnál, amellyel szemben található a pártszékházaknak helyet adó épület. Egy adott pillanatban annak az épületnek a bejáratánál feszítették ki a nagy, piros, Hoții (Tolvajok) feliratú bannert.
 
 
Kolozsváron gyakran skandálják azt ma, hogy Nem akarjuk, hogy tolvajok vezessenek minket, amellett, hogy Igazságot, ne korrupciót. Fél kilenckor rövid felvonulásra indultak a központ körül.

Hirdetés