Dr. Bernády György (1864–1938) életének és közéleti tevékenységének legfontosabb és legvitatottabb kérdéseit mutatja be a Bernády György. Politikai életrajz című kötet, melynek szerzője Fodor János, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának tanársegédje. A kötetet Lönhárt Tamás egyetemi adjunktus szerda délután, a Magyar Történeti Intézet szervezésében mutatta be, részletesen méltatva nemcsak a szerzőt, hanem Bernády György életpályáját is.

A Lector Kiadó, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által közösen kiadott kötet Lönhárt véleménye szerint „kellemes meglepetés”, mivel nemcsak a szerző kereken egy évvel ezelőtt megvédett doktori disszertációjának kivonata, hanem annak egy továbbgondolt, kibővített, olvasmányosabb változata.

Hét fejezetben mutatja be Bernády György jól elkülöníthető tevékenységét a dualizmus korában, majd a két világháború közötti időszakban. Megismerhetjük Bernády családi hátterét, diákéveit, Marosvásárhely városi közgyűlésében, majd a magyar parlamentben kifejtett tevékenységét, főispáni munkáját, a polgármesterként hozott és Marosvásárhely látványos fejlődését eredményező döntéseit, ugyanakkor

a Trianon utáni erdélyi kisebbségpolitika alakulásában betöltött szerepét is.

A mai napig vitatott, hogy Bernády mennyire volt hűséges pártpolitikus vagy külön utakat járó, az Országos Magyar Pártot a maga elképzeléseihez idomítani óhajtó egyéniség. Az viszont tény, a vita nagy mestere volt, aki nem szerette az állóvizeket. Az ellentételezésekről (kompenzációkról) szóló vitahelyzetekben bevállalta az akár védhetetlennek tűnő álláspontokat is, olyan utakat villantva fel, melyek járhatóak lehettek volna – fejtette ki Lönhárt.

Fodor János a kötetben rámutat azokra az erényekre és elvitathatatlan megvalósításokra, melyek Bernádyt a legfontosabb erdélyi magyar politikusok közé emelik. Kiváló gazdasági érzéke volt, rengeteg megvalósítás köthető a nevéhez, különösen a marosvásárhelyi polgármestersége idejéből, úgy mint például az aszfaltozás, csatornahálózat kiépítése, a Városszépítő Egylet megalakítása, a gőztéglagyár ügyének rendezése, a városközpont átépítése, a városháza, a Kultúrpalota, a közigazgatási palota, az orvosi egyetem épületeinek felépítése.

Meglátta az energetikában rejlő lehetőségeket is: a mezőségi földgáztelep hasznosításának lehetőségeit egyenesen Amerikában kutatta. Ekkoriban már főispánként

az egész régió fejlesztési lehetőségét látta meg a földgázban, de kortársai nem értették.

Trianon után erős transzilván álláspontot vett fel, korábbi véleményeit revideálta. „Bernády képes volt arra, hogy újragondolja nézeteit, nem csontosodott bele egy adott történelmi pillanat által megkövetelt álláspontba, képes volt reflektálni és az új helyzetben dinamikus, új megoldásokat keresni. Ez a dinamizmusa Trianon után opportunizmusnak tűnt a dualizmus korában szocializálódott vezetők szemében” – fogalmazott Lönhárt Tamás.

A román parlamentben mondott első beszéde ehhez képest arról szólt, hogy a Romániához való csatlakozás végérvényes és visszavonhatatlan, távol áll pártjától minden irredenta tendencia, továbbá semmilyen politikai kapcsolatot nem tart fenn a román állam határán kívül eső magyarokkal, holott ez egyértelműen nem így volt.

Sajátos viszonyrendszert épített ki mind a magyar, mind a román állami vezetőkkel, így 1924-ben mindkét állam kormánya őt akarta látni az Országos Magyar Párt élén, de ez a támogatás a hátrányává vált. Az erdélyi magyarság úgy érezte, hogy saját kezében akarja tartani a döntést, meg akarta mutatni, hogy

Bukarest és Budapest között megáll a saját lábán, ezért másik alternatívát választott.

Lönhárt úgy vélekedett: a könyv egyik legnagyobb erénye, hogy feltárja a Bernády és a Nemzeti Liberális Párt akkori vezetői közötti tárgyalások krónikáját, rengeteg új adattal kiegészítve az eddig ismert történeteket. Az általa helyesnek vélt politikai stratégia, amelyet Ion I. C. Brătianu kormányfővel való tárgyaláskor is alkalmazott, a konszenzusra való törekvés volt. Az erdélyi magyar sérelmek helyett a kívánalmakat képviselte, melyek teljesülését tárgyalásos úton próbálta elérni. Erre a „kijárásos politikára” épül mind a mai napig az erdélyi érdekvédelem. Az Országos Magyar Párt azonban Bernády idején nem tartotta megoldásnak.

1927-ben lép ki a pártból, ami után saját politikai pályát épít. A Bethlen György vezette Országos Magyar Pártnak négy évbe telt meghozni azt a stratégiai döntést, hogy a paktumpolitikák helyett a párt egyedül induljon a választáson, és az eredmények révén próbáljon minél jobb alkupozíciót elérni. Mindez ma is aktuális kérdéseket vet fel az erdélyi magyar kisebbség, a mindenkori román hatalom és az anyaország viszonylatában.

Lönhárt szerint Fodor János könyvében segít mérleget vonni Bernády személyét illetően, akit olyan személyként mutat be, aki a politikát nem célnak, hanem eszköznek tartotta, hivatására pedig nem a saját maga személyének, hanem közösségének a felemeléseként tekintett.

„Dinamizmusa és pragmatizmusa miatt túl hamar döntött, és túl későn értették meg, amikor viszont megértették, nehezen vállalták annak a felelősségét, hogy ennek függvényében belássák és újragondolják a közösségi stratégiát” – hangzott el.

A kötetbemutató második felében a szerző, Fodor János elmondta: rengeteg a forrásanyag Bernádyról, a szelekció pedig nem volt könnyű a kötet megírásakor. Éppen ezért egy forráskiadványt tervez összeállítani azokból a fontos dokumentumokból, melyek ebből a kötetből kimaradtak, de tovább árnyalhatják a Bernádyról kialakított képet.

A fiatal történész kifejtette: nem mítoszrombolásnak szánta a kötetét, de nem is a – különösen Marosvásárhelyen virágzó – Bernády-kultusz ápolására. Célja a történelmi tudat közelítése a valósághoz. Egykori tanára szerint ez olyan jól sikerült, hogy Bernády leszállt arról „talapzatról”, ahová az utókor emlékezete emelte, és egy élő, dinamikus történelmi személyiséggé vált a könyv által.