Visegrád, avagy miként lett Orbán-barát Dragnea

Akkor tudjuk, hogy valami gond van a kormány politikájával, amikor egy miniszter, jelen esetben a külügyi vezető, Teodor Meleşcanu olyasmit kezd el tagadni, amire rá sem kérdeztek. Így aztán arra a kérdésre, hogy Románia kifejezte-e azt a szándékát, hogy csatlakozzon a Visegrádi Csoporthoz (V4 – Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország), Meleşcanu azt válaszolta, hogy „nem helyes az az információ, mely szerint Romániának felajánlották a csatlakozást a csoporthoz”, ami akár igaz is lehet, de teljesen eltér a tárgytól. Nem az a kérdés, hogy Románia kapott-e valamilyen hivatalos javaslatot, vagy meghívást,

hanem az, hogy Románia tesz-e lépéseket a csoporthoz való csatlakozásért,

ami teljesen más ügy. Ha tett ilyenfajta lépéseket, akkor Románia külpolitikájának a kormány és a parlamenti többség általi, Románia elnökének tudomása nélkül és ellenére történő leplezett kisajátításának vagyunk a tanúi, amivel a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) 2012 júniusában már megpróbálkozott.

Most a külpolitikának egy olyan irányba történő eltérítésének vagyunk a tanúi, mely – ha ezt követik majd – súlyosan meggyengíti hazánk helyzetét, sebezhetővé teszi Oroszország támadásaival szemben, de ugyanakkor megerősíti a PSD–ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) koalíció antiliberális, autokrata, nacionalista és Európa-ellenes álláspontját. Egyszerűbben mondva, Dragnea és Tăriceanu a közép-európai államok által a korrupcióellenesség felszámolásához és az igazságszolgáltatás politikai alárendeléséhez nyújtott illuzórikus támogatásáért készek sutba dobni az Egyesült Államokkal meglévő partnerséget és Románia kapcsolatait Németországgal és az EU nyugat-európai magjával.

A Visegrádi Csoport a 90-es években született

három (később négy) közép-európai állam kísérleteként arra, hogy a csatlakozás, majd később az Európai Unión belüli integrálódáshoz összehangolják politikáikat és reformjaikat. A dolgok rendkívül jól működtek és ez a formátum a csatlakozás után is fennmarad, a négy állam pedig többször is képes volt közös álláspontot képviselni, ami jóval nagyobb tárgyalási erőt biztosított számukra, mint amivel egyenként rendelkeztek volna. Románia sokáig sóvárogva és irigykedve figyelte ezt a sikeres együttműködési formátumot, a bukaresti diplomácia pedig azon igyekezett, hogy ha nem is csatlakozhat a négyeshez, legalább olyan államnak tűnjön, mely a „balkáni harapófogóból” képes volt Közép-Európa felé kitörni. A volt kommunista államok álláspontjának a Brüsszellel folytatott tárgyalásokkal kapcsolatos összehangolása szempontjából egy adott pillanatban kívánatos lett volna a Visegrádi Csoporthoz való tartozás, de az a pillanat már rég elmúlt. Visegrád időközben politikailag nagyon megváltozott, az odatartozás pedig súlyos hátrányokat okozna Romániának.

Kevésbé nyilvánvaló, hogy mivé változott Visegrád.

Könnyebb megmondani, hogy mi nem. Először is a V4 már régóta nem integrációs szövetség. A négy állam még mindig összehangoltan cselekszik, de csökkent azon területek száma, melyek esetében közös állásponton vannak, az Európához való viszonyulásuk pedig inkább szkeptikussá vált. De nem egy ideológiailag egységes euroszkepticizmusról van szó. Ennek mértéke és típusa államonként változó. De az, hogy sokkal inkább egy euroszkeptikus csoportról van szó, még nem változtatja „pestisesek klubjává” a V4-et, vagyis nyugatellenes, antidemokratikus és EU-ellenes szövetségre törekvő nacionalista, primitív és populista vezérek által irányított államok gyülekezetévé, ahogy arról a politikailag korrekt propaganda meg akar bennünket győzni. De azt sem, hogy egyesek ne szeretnék, ha így működne Visegrád. Ironikus, hogy Orbán Viktor, Dragnea és Tăriceanu akarják a leginkább, hogy a V4 egy Európa-ellenes nacionalista politikai eszközzé váljon.

Tăriceanu idén nyáron, az egyik legostobább külpolitikai beszédében azt mondta, hogy a rómaiak óta minden biztonsági garancia múlékony és ez a NATO és az EU által nyújtottakra is érvényes. Következésképpen kevésbé kellene lojális szövetségeseknek lennünk és inkább a nemzeti szuverenitást kellene hirdetnünk (a NATO- és EU-tagi státusszal szembenállóként értelmezve), tehát Visegráddal kellene szorosabbra fűznünk a kapcsolatokat. A másik,

Dragnea Orbán Viktorral cinkosságban adott el nekünk egy hazugságot.

Miután ez utóbbi arra figyelmeztetett bennünket, hogy Magyarország visszavonja Románia OECD-felvételének támogatását a marosvásárhelyi középiskolával kapcsolatos vizsgálat miatt, Dragnea megjelent a tévében, ahol bejelentette, hogy megoldotta a középiskola ügyét, Magyarország már nem ellenzi az OECD-csatlakozást és kitűnő kapcsolata van Orbánnal. Az egyetlen gond az, hogy Románia még csak a pakliban sincs benne az OECD-csatlakozást illetően. Az egész bohózattal csak a Dragnea–Orbán barátságot akarták megindokolni.

Az az igazság, hogy az utóbbi években a Visegrádi Csoport Orbán Viktor politikai játékszerévé vált,

azzá az eszközzé, mellyel a magyar vezető nagyobb erőt és hatalmat szerzett Európában, mint amennyit egy Magyarországhoz hasonló kis és periférikus állam vezetőjének pozíciója valaha is megengedett volna számára, és melyet antiliberális politikájának terjesztésére használ fel, elsősorban Lengyelország hihetetlenül rossz európai politikáját kihasználva. Dragnea és Tăriceanu az igazságszolgáltatás elleni elvakultságukban készek felmondani az AEÁ-val meglévő erős szövetséget és Orbán Magyarországának rendelkezésére bocsájtani Románia külpolitikáját. Ez a legjobb választás a Nagy Egyesülés évében, valóban! Másrészt Orbán Putyin és Oroszország EU-n belüli érdekeinek aktív ügynöke. Magyarország árnyékában politizálni, ahogy Dragnea és Tăriceanu szeretnék, végső soron Moszkva politikájának támogatását jelenti. De Orbán és Babiš kapcsolatai Oroszországgal elkerülhetetlenül szakításhoz vezet majd a V4-en belül Varsóval, és amennyiben Bukarest szófogadóan követi Budapestet, az orosz agresszió elleni legerősebb kelet-európai szövetségesek, Románia és Lengyelország közötti szakításhoz is.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.