15 U-drukker ellen indítottak eljárást a kolozsvári verekedés miatt

Vannak közöttük tordaiak és désiek is.
Hirdetés
Tizenöt személyt azonosított és vont bűnvádi eljárás alá botrányokozásért a Kolozs megyei rendőrség az egy héttel ezelőtti magyarellenes incidens résztvevői közül – közölte a rendőrség. 
 
Az eljárásokat csendháborítás és a közrend megsértése gyanújával indították csütörtökön 19-32 év közötti, kolozsvári, tordai és dési illetőségű személyek ellen, akik szeptember 9-én botrányt provokáltak a fellegvári CMC sportpályán, amely erőszakba torkollt.
 
A hatósági közlemény szerint azóta sem kaptak feljelentést, hivatalból kezdtek nyomozni, és köszönik a lakosság, illetve a csendőrség segítségét a botrányokozók azonosításában.
 
Az U-s szurkolók magát pirossapkásoknak nevező csoportja tegnap közleményben azt állította, nem az U-s drukkerek erőszakoskodtak, ők csak párbeszédet kezdeményezni mentek a KVSC 1907 kolozsvári magyar szurkolói csoport szervezte magánrendezvényre, ahol a szervezők folyamodtak erőszakhoz ellenük.

Hirdetés