Másfajta megvilágításban a román–magyar diplomáciai konfliktusról

A marosvásárhelyi katolikus középiskola által kiváltott román–magyar diplomáciai konfliktus és a minapi székelyudvarhelyi incidens között létezik egy megvizsgálásra érdemes összefüggés.

A Magyarország és Románia között a marosvásárhelyi katolikus középiskola ügyében kirobbant diplomáciai konfliktus lényegében semmi újat nem tartalmaz, beleillik a román–magyar kapcsolatok nyugalmi időszakokkal váltakozó rendszeres kitörések által meghatározott rutinjába.

Az 1990. márciusi összecsapásoknak is a magyar nyelvű iskolák voltak a mozgatórugói

és – természetesen – továbbra is érzékeny és robbanásveszélyes ügyet jelentenek, ugyanis magának az identitási kérdésnek a lényegét képezik.

Ennek ellenére ez az eset mintha súlyosabb lenne, talán a szélesebb európai kontextus, de néhány helyi incidens miatt is. Ezzel a székelyudvarhelyi Kaufland szupermarketnél történt epizódra utalunk, mely megelőzte ezt a hírt, különleges rezonanciát kölcsönözve neki. Bizonyos értelemben kapcsolat van a két incidens között, melyek mintha metonimikus kapcsolatban állnának. Vagyis a kauflandos eset a nagy európai narratívát tükrözi kicsiben, amibe a román–magyar diplomáciai konfliktus is betagozódik.

A románok és a magyarok már nem kétoldalú hatalmi viszonyban állnak szemben egymással,

a kapcsolatukban ugyanis egy átfogóbb, bár diszkrét és bármiféle tüntető megjelenéssel szemben tartózkodó erő közvetít és döntőbíráskodik. A nagy nemzetek feletti vállalatokról van szó, melyek számára teljesen elfogadhatatlanok a helyi, etnikai, vallási, nyelvi rivalizálások.

Rendkívül sokatmondó a Kaufland üzlet vezetőségének válasza, melynek sikerült természetes és nem minden áron keresett módon tökéletesen semlegesnek maradnia: „Biztosíthatjuk, hogy a cég belső eljárásainak megfelelően már vizsgálatot indítottunk és minden lépést meg fogunk tenni, hogy a jövőben elkerüljük az ilyenfajta helyzeteket, többek között román nyelvi kurzusokat is indítva. Kihangsúlyozzuk, hogy a törvény értelmében, az esetleges későbbi lépéseket bizalmasan fogjuk kezelni, mert a munkaadó–alkalmazott viszonyra tartoznak, tiszteletben tartva ezáltal a magánélethez fűződő jogot.”

Ugyanilyen sokatmondó az is, hogy

sok román nem tartotta megfelelőnek a vezetőség közleményét, annak ellenére, hogy az bocsánatot kért és román nyelvi kurzusokat ígért.

Valójában éppenséggel ennek az álláspontnak a semlegessége váltotta ki az elégedetlenséget, mely egyik fél oldalára sem állt érzelmileg. Elég sok magyar szintén elégedetlen volt a válasszal, tekintettel arra, hogy a román nyelv megtanulására szólították fel őket, vagyis implicit módon őket hibáztatják.

Futólag említjük, hogy a nemzetek feletti horizonttal rendelkező kereskedő által a kapcsolataiban mutatott – és a siker egyik minimális feltételét jelentő – ösztönszerű semlegesség néha – holmi rosszul megtanult leckeként – gépiesen alkalmazott normává változik. Az örök kereskedő kifinomult pszichológiai stratégiája, mely opportunistán relativizál és siklik át a konfliktusos felületek felett, minden félnek terítve az áruját, mára a közös nevezőre való szűkítéssé vált, ahogy az a Lidl „görög” áruival történt, melyek címkéjéről eltávolították a templom tetején meglévő keresztet. A kereskedő élő diplomáciája hamisítást és fordított elfogultságot eredményezett.

A román–magyar kérdésre visszatérve: az biztos, hogy a szupermarket hatékony döntőbíróvá vált, akit – bár kifütyölik – nem lehet eltávolítani a pályáról. Más szóval, a Székelyföldön

nem Bukarest, Budapest vagy valamilyen más szimbolikus hatalommal rendelkező instancia lesz a „törvény”, hanem a Kaufland.

Amit az impulzívabb románok nem vettek észre: egy nagy nemzetek feletti munkaadó és szolgáltató többet tehet, mint amit egy központosított oktatási rendszer képes volt elérni, hiszen a székelyföldi magyarok azonnali és imperatív motivációt kapnak majd arra, hogy megtanuljanak románul. Másrészről az is biztos, hogy ilyenfajta kereskedelmi kontextusban a román nyelv már nem kap kiváltságos helyet és egyszerű eszközzé válik, mert megfosztják identitárius aurájától és megtisztítják irreducibilis tartalmaitól.

A nagy iskolaügy is hasonlóképpen írható le. A történelmi helyezkedési különbözőségek ellenére, Románia és Magyarország részt vesznek a külföldi befektetésekért folyó versenyben, melyek később sorsszerűen az etnikai rivalizálás relativizálásának irányába fognak hatni. Csak a legfrissebb példát említve: a Bosch cég kifejezte szándékát, hogy fejlessze a magyarországi ügyleteit, de ugyanez a cég Romániában is befektetett és így aztán – természetesen –

üzleti érdekei azt kívánják, hogy a román–magyar ellenségeskedés maradjon meg a retorika szintjén.

Ha Magyarország kormányfője a minap egy közleményben jelentette be Daniel Korioth (a Robert Bosch GmbH elnök-vezérigazgatója) fogadását, akkor ez azt jelenti, hogy maximálisan fontos ügynek tekinti a német befektetéseket, ami azt sugallja, hogy a cég nézőpontja és érdekei egyre nagyobb befolyást gyakorolnak majd, természetesen diszkrét és sohasem explicit módon. Íme, tehát: a székelyudvarhelyi Kaufland üzlet ezért tekinthető ama „döntőbíráskodás” kisebb léptékű ábrázolásának, melyet a nyugati tőke Európa keleti felében gyakorol.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.