A miniszterelnök szerint mindenhol mindenre van pénz

Még a védelmi minisztériumban is, ahol azt mondták, hogy nincs.
Hirdetés

Minden minisztériumban van pénz, jelentette ki Mihai Tudose miniszterelnök kedden a România TV-nek adott interjúban. „Egy héten belül meglesz a pozitív költségvetés-kiigazításunk” – biztosította beszélgetőpartnerét a kormányfő a România TV műsorában.

Tudose kijelentette: egyetlen állami struktúrában sincsenek gondok a bérek kifizetése körül.

A téma annak kapcsán merült fel, hogy a nap folyamán Adrian Ţuţuianu védelmi miniszternek le kellett mondania, miután a védelmi tárca közleményben tudatta: a költségvetés-kiegészítés késlekedése miatt gondok vannak a bérek kifizetésével.

Ennek kapcsán Tudose elmondta: már elküldte az államfőhöz javaslatát arra vonatkozóan, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettes vezesse ideiglenes jelleggel a védelmi tárcát, miután Adrian Ţuţuianu lemondott tisztségéről – mondta Mihai Tudose kormányfő.

„Elfogadtam a lemondását. Beszéltem Dragnea pártelnök úrral, beszéltem Klaus Iohannis államelnök úrral is, és elküldtem a Cotroceni-palotába az ügyvivő miniszter személyére – Marcel Ciolacu kormányfőhelyettesre – vonatkozó javaslatomat.” – mondta Tudose.

Hirdetés

Arra a kérdésre, hogy kérte-e Adrian Ţuţuianu lemondását, a kormányfő úgy felelt: „Azt mondtam neki, hogy ez egy becsületes gesztus lenne.”

Tudose – elmondása szerint – felrótta Ţuţuianunak a kialakult helyzetet. „Van pénz a bérekre, van pénz a hadseregre, az állami költségvetés 2%-a a védelmi tárcánál van, mi meg arról beszélünk, hogy lesz-e pénz a hadseregben szolgálók fizetésére vagy nem lesz” – fejtette ki a kormányfő a România TV műsorában, leszögezve, hogy egyetlen állami struktúrában sincsenek gondok a bérek kifizetése körül.

„Honnan jött el ez elő, hogy dagadt ekkorára, nem tudom, főleg, hogy az állam biztonságának egyik intézményéről beszélünk. Tehát hihetetlen egy ilyen fajta üzenet. Ha jól értem, valahova a minisztérium honlapjára is felkerült. Ez megengedhetetlen. Rögtön nyilvánosság elé kellett volna állnia (Adrian Ţuţuianunak – szerk. megj.), és elmagyaráznia, hogy ez nem igaz, és valahogy megbüntetnie azokat, akik ezt az őrültséget elkövették. Hogyne lenne pénz a fizetésekre a hadseregben?” – fogalmazott a miniszterelnök, aki „a lehető legkomolyabban” hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy ne „játsszanak” ilyen hírek terjesztésével.
 

Hirdetés