Három város maradt versenyben Románia ifjúsági fővárosi címéért

Szatmárnémeti, Nagybánya vagy Iaşi nyerheti az 50 ezer euróval járó fővárosi címet.
Hirdetés

Nagybánya, Szatmárnémeti és Iaşi közül kerül ki Románia következő ifjúsági fővárosa, e három település pályázata jutott ugyanis a címért és az ezzel járó 50 ezer eurós pénzdíjért kiírt verseny döntőjébe – közölték hétfői sajtóközleményükben a szervezők.

Szatmárnémeti, Nagybánya és Iaşi mellett Gyulafehérvár, Galac, Ploieşti és Suceava pályázott még a Románia ifjúsági fővárosa címre. A beérkezett pályázatokat ifjúsági civil szervezetek, a magánszféra, a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei és bizonyos közintézmények képviselőiből álló, független zsűri bírálta el.

A kiválasztott három döntős önkormányzatnak október 15-éig részletes tervet kell benyújtania azokról az elképzelésekről, amelyeket a verseny első szakaszában vázolt.

Jelenleg Bákó viseli a Románia ifjúsági fővárosa címet, és 2018. május 2-án adja át a stafétabotot a jelenlegi kiírás győztesének.

Az Európa ifjúsági fővárosa program mintájára elindított kezdeményezés koordinátora a Romániai Ifjúsági Tanács, a Kolozs Megyei Fiatalok Szövetsége, a Pont csoport és a Román Nemzeti Bank. Utóbbi ajánlotta fel az 50 ezer eurós pénzdíjat is. 

Hirdetés