Nincs olyan törvény, miszerint örülni kell a nemzeti ünnepnek

Miután egyik szövegében heves támadást intézett a „politikai korrektség” ellen, Pleşu úr most a belélegzett levegő „szennyezettségére” panaszkodik. El kellene gondolkodnia ezen a kettős viselkedésen. De meglehet, hogy a kora miatt már nem emlékszik az alig néhány napja írt szövegeire.

Lényegében egyetértek az A belélegzett „levegőnk” című szövegben leírt gondolatokkal, kevésbé azzal, hogy

Pleşu úr Kelemen Hunor urat támadja,

neveletlennek, tapintatlannak és kontextuálisan középszerűnek nevezve őt azért, mert Pleşu úr ismeretei szerint a magyar vezető állítólag azt mondta, hogy az általa képviselt kisebbség nem akar és nem tud részt venni a Centenárium megünneplésében.

Először is a fentebbi jelzők nem igazán illenek egy olyan szöveghez, mely a közbeszéd tisztaságának hiányáról szól. Pleşu úr ezek használatával maga is a szennyezést folytatja.

Másodsorban a magyar vezető az Adevărul szerkesztősége által közzétett szövegében tisztázza a helyzetet és vitatja a nyakába varrt nyilatkozatot. Úgy tűnik, Pleşu úr szóbeszédekből kiindulva építi fel véleményeit. A szóbeszédek terjesztői is szennyezők, de Pleşu úr – paradox módon – őket elfelejtette megemlíteni.

Harmadsorban – a művészet kedvéért – tekintsük letagadhatatlan ténynek az említett szóbeszédet.

Miközben lehet olyan törvényt hozni, mely tiltja a nemzeti jelképekkel szembeni megvető megnyilvánulásokat,

nem létezhet olyan törvény, mely arra kötelezhetne, hogy örvendj a nemzeti ünnepeknek.

Még kevésbé olyan, mely arra kötelezhetne, hogy nagyra értékeld Románia utóbbi száz évben elért „fenséges” eredményeit. Már önmagában az elég ok a szégyenre és sajnálkozásra, hogy a zsidókkal szembeni gyilkosságok terén csak a náci Németország előzött meg bennünket, amihez képest szinte minden eredmény elhalványul. Adják ehhez hozzá a 45 évnyi kommunizmust és a csaknem 28 évnyi emberarcú kommunizmust és megértik majd, mennyire lehet jogos egy ilyen álláspont, amilyet Kelemen Hunor úrnak tulajdonítottak.

Ami azonban ezt követte, az beleillik abba a diszkriminatív szellembe, aminek Pleşu úr minden adódó alkalommal hanyagul tanúbizonyságot ad. Pleşu úr az állítólagos merészséget büntetendő, felveti, hogy fenséges népünk, határtalan nagylelkűségében nemcsak „megtűrte” (Istenem, mennyire utálom ezt a szót, amikor egyes kisebbségek vagy sebezhető csoportok tagjaival kapcsolatosan használják) a magyar vezetőt, de még különféle köztisztségekkel és kitüntetésekkel is megjutalmazta.

Pleşu úr, nekünk, többségi románoknak semmi érdemünk sincs Kelemen Hunor úr szakmai eredményeiben.

Ezekért az eredményekért nem nekünk kell köszönetet mondania, hanem saját magának, vagy legfeljebb a magyar közösségnek, mely – a többségiekkel ellentétben – minden alkalommal példásan mozgósította magát a választásokon, figyelemre méltó eredményeket érve el.

Már önmagában diszkrimináció és ugyanakkor a logika hiánya ilyenfajta érvekkel alátámasztani a diszkrimináció hiányát. Íme, itt van egy nem túl régi példa az adott etnikummal szembeni diszkriminációra. (A szerző a hivatkozott blogbejegyzésében Klaus Iohannis elnököt bírálja Tőkés László kitüntetésének sovén indíttatású visszavonása miatt – a szerk.)

És van még valami, Pleşu úr. Nem olyan rég arra panaszkodott, hogy mit tudom én milyen nótának nagyobb a nézettsége, mint intelligenciája gyöngyszemeinek (közvetve) (A Despacitóról van szó – a szerk.). Engem, egy egyszerű senkit nem a dal népszerűsége ijeszt meg, hanem az, hogy ennek a jelentős nevelési hiányosságokkal küszködő népnek egy része önt éppen úgy hallgatja, mint azt a dalt.

Végül, ha már a közéletet elárasztó mocsokra panaszkodik,

akkor nem tenné meg, hogy a további publikálás teljes megtagadásának fenyegetésével nyomatékosítva felkéri az Adevărul portál szerkesztőit, hogy többé ne engedélyezzenek sértő kommentárokat, mint ahogy tartalmilag üres, de támadásokkal teli szövegeket sem?

Kérje meg a szerkesztőket, hogy keressék fel a New York Times portálját, válasszanak ki találomra egy szöveget és próbálkozzanak a következő 4 kommentártípussal:

• a tárgytól eltérő, de „tiszta”
• a tárgynál megmaradó, de politikailag helytelen utalásokkal
• a tárgynál megmaradó, a szerzővel szembeni sértegetésekkel teli
• a tárgynál megmaradó, de más személyekkel szembeni sértegetésekkel teli (gyűlöletbeszéd).

Meglepetten fogja tapasztalni, hogy egyetlen ilyen kommentárt sem fogadnak el és közölnek majd. Méghozzá azért, mert a fenti lehetőségek egyikének sincs köze a szólásszabadsághoz, egyszerűen csak ostobaságok vagy ártó támadások. A szólásszabadságot kitaláló országban sem az ostobaságok, sem a támadások nem emelkednek a vélemények szintjére.

Üres szavak, a magyar vezető elleni felesleges támadások vagy egy nóta nézettségével kapcsolatos siránkozások helyett vívja ki ezt a kis győzelmet a civilizált és képzett világ számára, és akkor mindnyájan egy tisztább „levegőnek” örvendezhetünk majd.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.