Psszt! Térképre vitték a csendet

Kolozsvári művészek buktak alá a Bánffy-palota pincelabirintusába, hogy megmutassák, milyen sűrű, vicces vagy épp fájó bír lenni a csend.
Hirdetés
Mivel a városban zajból van elég, ezért a Csend–Tér–Kép volt az idei, azaz már az ötödik Mimesis kortárs vizuális művészeti fesztivál hívószava, amely a nyolcadik Kolozsvári Magyar Napokon nyílt meg, abban az évben, amikor a Mimesist alkotó művészek kiindulási helye, az Insomnia kávéház húsz éves – sorolta az évfordulókat a fesztivál hétfői megnyitóján annak kezdeményezője, Márkos Tünde.
 
Hogy mit válaszoltak a kolozsvári művészek erre a komplex hívószóra, azt a főtéri Bánffy-palota labirintusjellegű pincéjében lehet megnézni. Ezzel a Kolozsvári Magyar Napok teljesen meg is töltötte a Szépművészeti Múzeum ideiglenes kiállítótereit az emelettől az alagsoron át a pincéig. 
 
Lebukunk a pincébe
 
 
A Bánffy-palota egyik pinceterme
 
Fotók: Szabó Tünde
 
Maga a boltozatos pince eleve rásegít a csendre, ha hagyjuk: mérete miatt elkap az áhítat, vastag falai jól árnyékolják a telefonokat, amelyek térerő hiányában nem pittyegnek bele folyton a műélvezeünkbe. A 28 művész viszont provokál annyira, hogy ha az ember nem egyedül mélyül el a munkákban, akkor jön, hogy folyamatosan megossza élményeit és felismeréseit a társaival, pedig az egyik mű még a címével is (Csendóra) figyelmeztet, hogy ne zavarjunk másokat.
 
A megnyitó miatt egyébként is felszabadultabb közönség persze nem állta meg, hogy fel ne kuncogjon például Makkai Bence poénkodásain a képen mint illusztráción vagy az életnek a pincelabirintus legsötétebb zugába rejtett értelmén. De akit ez zavar, ne a megnyitón térképezze fel a saját és az alkotók csendjét.
 
Márkos Tünde és Zakariás Ágota
 
Márkos Tünde és Zakariás Ágota megnyit
 
 
Csend-közönség
 
A közönség fiatalabb tagjai a KMN programját bújják és karikázzák szép csendben
 
Eligazít-e a csend a közéleti és egyéni-érzelmi hangzavarban, és milyen az alkotás csendje, ha az csendben születik egyáltalán, és nem állandóan kattogó gondolatok, indulatok között – kérdezi a felhívó szöveg, amelyre a 28 művész szokás szerint nem kategorikus válaszokat ad, hanem képeivel, animációjával, szívdobogásával, szinte elbillenő tárgyaival teret nyit a nézőnek, hogy az maga keresse a válaszokat az alig megvilágított labirintusban.
 
Ahogy a művészek és alkotásaik, úgy a csend is többféle a tárlaton, figyelmeztetett Zakariás Ágota művészettörténész a megnyitón. Találunk a mindennapi rohanásból kimerevített csendet, zuhanás előtt besűrűsödő csendet, a hiány vagy épp valami elhallgatásának a csendjét, vagy épp azt a meditatív csendet, amelyet csak egy kattogó vonat ablakában hallunk meg. Olyan munkát is láttunk a hatalmas kőfalakon, amely az ember utáni csendet kutatja.
 
És nem mindegyik marad csendben: Burka István Részecskéjénél jól hallhatóan ketyeg egy vekker, Darvay Tünde mindig színesen hangos hangulattérképei pedig épp csak nem szólalnak meg.
 
Daradics Árpád: Csipeszkép
 
Daradics Árpád: Csipeszkép
 
 
Kalló Angéla: Szinte semmi
 
Kalló Angéla: Szinte semmi (részlet)
 
A rekordhosszúságú megnyitó pedig egyáltalán nem volt csendes: a pár rövid, eligazító beszéd után André Ferenc, Stefan Baghiu, Bándi Dániel Dávid, Fischer Botond, Horváth Benji, Stefan Manasia és Szántai János olvasott fel, a versek között peig az Insomniában is gyakran fellépő BHF trió improvizált jazzes hangtérképen.
 
A Mimesis-en idén kiállító Alexandra Mocan, Alexandru Muraru, Bándi Dániel Dávid, Bob József, Burka István, Daradics Árpád, Darvay Tünde, Diana Drăgan Chirilă, Dorel Găină, Ferenczy Botond, Ioana Iacob, Irsai László Zsolt, Kalló Angéla, Lőrincz Gyula, Makkai András, Makkai Bence, Matei Toșa, Mădălina Surducan, Márkos Tünde, Mátyás László, Mihai Nuțu, Mira Mărincaș, Nistor Alex Csaba, Oana Pop, Peter Felix, Szentes Zágon, Szekely Rafan Lucian és Szőcs Zoltán munkái augusztus 20-ig tekinthetők meg 10 és 17 óra között.
Hirdetés