A Centenárium hajnalán: az ország kelet–nyugat viszonylatban egyre megosztottabb

Erdély és Bánság nagyobb sebességgel fejlődik, mint az ország többi része. Románia déli és keleti része, de a középen lévő Hargita–Kovászna enklávé is csigalassúsággal halad. Bukarest, mely Ilfov megyével együtt Kelet-Európa leggazdagabb régiója, Oprescu és Firea (főpolgármesterek – a szerk.) mandátumai után egyre több polgár számára elviselhetetlenné válik. A gyenge, a történelmi tartományokat egymással össze nem kötő Románia egy kelet–nyugat tengely mentén mélységesen megosztott országgal készül megünnepelni a Nagy Egyesülés századik évfordulóját.

Aggasztó mértékeket öltöttek a Románia keleti/déli és nyugati részei közötti fejlettségi különbségek.

A statisztika kíméletlen: a gazdag nyugat egyre többet termel, a szegény dél és kelet egyre többet fogyaszt – de hiába. A közlekedésügyi közpolitikák ostobáknak bizonyultak: az Európai Bizottságtól ingyen kapott pénzhegyeket jelentéktelen projektekre pazarolták, mint ahogy a fejlesztési és beruházási bankoktól kapott óriási kölcsönöket is.

Nézzék meg az utóbbi öt év közlekedésügyi minisztereinek listáját: Ovidiu Silaghi, Relu Fenechiu, Ramona Mănescu, Dan Şova, Ioan Rus, Iulian Matache, Dan Costescu, Sorin Buşe és Răzvan Cuc. Büntetőügyesek, alkalmatlanok vagy hozzá nem értők gyülekezete. Egy-két tisztességest kivéve, akiknek viszont még annyi idejük sem volt, hogy felkeressenek minden irodát a minisztériumban. Egyáltalán nem véletlen, hogy nincsenek Moldvát Bukaresttel vagy Erdéllyel összekötő autópályáink, nincsenek a déli részt az ország többi részével összekapcsoló autópályáink. Ezzel szemben nem kell sok és a nyugat – Magyarországon keresztül – közvetlenül rákapcsolódik a nyugati autópálya-hálózatra.

Ez az egyik magyarázata az ország virágzó nyugati részében lévő városok országos átlag feletti fejlődésének.

A jobb nyugati kapcsolatrendszer több beruházást hozott nekik. Valamint összeköttetést a nyugati munkakultúrával és -etikával. De több más magyarázat is van a nagy nyugati városok jobb életminőségére, melyek többek között a történelemmel, kultúrával és a Nyugathoz és Osztrák-Magyar Birodalomhoz való kitettséggel kapcsolatosak, szemben a Kelet és Fanar által erősen befolyásolt déllel.

A közigazgatási és településfejlesztési örökségük is jobb volt valamivel, mint a déli és keleti városoké; egyesek (Nagyszeben, Brassó) hasznot húztak a nyugati világhoz erősebben kötődő és a külföldi befektetések vonzását elősegítő nemzeti kisebbségekből. Kolozsvár élni tudott azokkal a pénzekkel, melyeket a Boc-kormány irányított bőségesen oda. A köztük lévő pozitív rivalizálás is működött.

De ezek a nyugati városok mindenekelőtt

képesek voltak valahogy nagyobb nyomást gyakorolni a polgármesterekre és megyei tanácsi elnökökre,

hogy azok a polgárok helyes törekvéseit kövessék. Kevesebb árvácska, több beruházás. Íme, itt olvasható egy HotNews.ro-elemzés, mely hat városban hasonlítja össze a közberuházásoknak tulajdonított jelentőséget: 2016-ban Nagyszeben fordította a legtöbbet beruházásokra (a teljes költségvetés 38 százalékát), ezt Kolozsvár (32%), Nagyvárad (24%), Bukarest (26%), Iaşi (18,7%) és Craiova (14,3%) követte.

Az öt legvonzóbb romániai város közül (Bukaresten kívül) 4 nyugati (Kolozsvár, Temesvár, Brassó és Arad) és csak egy keleti (Konstanca). A Világbank egyik tanulmánya igazolja az ország nyugati felének előretörését. Sokan empirikusan is megtapasztaltuk az utóbbi években, hogy az energia nyugat felé áramlik. A délen vagy keleten befektetni akaró cégek is megérzik a bánásmódbeli különbségeket. Maguk a polgárok is érzékelik, hogy az ország nyugati részében lévő városokban másképp mennek a dolgok. A HotNews.ro egy másik 2016-os elemzése világosan kimutatja, hogy Bukarest kezd lemaradni Kolozsvárral szemben, amikor jelentős sporteseményekről van szó.

A különbségekről szóló vita nem kerülheti meg a székelységet, vagyis Hargita és Kovászna megyéket.

Ezek külön esetet képviselnek, mely évről évre egyre inkább elfajul, mert a román állam nem gondolkodik a kérdés pragmatikus megoldásán.  Ahelyett, hogy autópályákba ruházna be ott, melyek kivezetné az elszigeteltségből a tartományt és ezzel lezárná az autonómia kérdését (a gazdasági virágzás semlegesíti a nacionalista diskurzust), a román állam tehetetlenül nézi, hogy Orbán Viktor átvette a román állam szerepét, Budapest pedig ma óvodákat, kórházakat és egyetemeket épít a térségben. Ez hosszú távon nem mutat túl jól, főleg, hogy a Nagy Egyesülés a magyaroknak nem ugyanazt jelenti, mint a románoknak. Ellenkezőleg.

A korrupció és alkalmatlanság által fojtogatott Bukarest külön eset. Egyre több lakosa érzi úgy, hogy a város fulladozik és ennek nem a szegénység vagy a lehetőségek hiánya az oka. Hanem a közúti, egészségügyi és oktatási infrastruktúra, melyek mindegyike az összeomlás szélén van, miközben a polgármesterek a város összes pénzét szobrokra, álkulturális műsorokra és csiliviliségekre költik. Más déli és keleti nagyvárosok lopkodásokba és szakmaiatlanságba süllyednek, melyek szegénységet hoznak és elkergetik a befektetőket. Adják ehhez hozzá még a fiatalok és a munka piacán keresett képzettségűek gyors elvándorlását Románia vagy Európa nyugati része felé és akkor megkapják a katasztrófa mértékét olyan városokban, mint Giurgiu, Călăraşi, Târgu Jiu, Vaslui, Bacău, Botoşani.

A kelet–nyugat különbségek évről évre egyre nyilvánvalóbbak.

És mindkét oldalon frusztrációkat keltenek. A nyugati részeken egyre több politikus üvöltözi, hogy elege van abból, hogy a megyéjükben beszedett adókból és járulékokból finanszírozzák a keleti fejletlenséget. A keleti polgárok pedig fájdalmasan megérzik a munkalehetőségek hiányát és családjukat hátrahagyva masszívan elvándorolnak az alkalmazási lehetőségeket kínáló megyék felé.

Tehát a kép lehangoló egy évvel a Nagy Egyesülés ünnepe előtt. Mégis mit tehetünk?

Vannak megoldások. Az egyensúly visszaállítható. De ehhez többre van szükség annál, hogy szégyenszemre az EU-tól várjuk a noszogatást, meg azt, hogy ránk kényszerítse a jót. A kormánynak komolyan kell vennie a hasznos és profitot hozó beruházások szükségességét, nem mint az év első felében, amikor drámaian csökkentek a közberuházások. Úgy hiszem, hogy a következő évekre nézve moratóriumot kell bevezetni: egyetlen nem elengedhetetlen munka (stadion Târgu Măgurelén, sportcsarnokok elnéptelenedett településeken és így tovább) sem kaphat többé kormányzati finanszírozást mindaddig, míg nem fejezik be az összes régió harmonikus gazdasági fejlődéséhez létfontosságú autópályákat, vasutakat, repülőtereket és intermodális csomópontokat.

Itt az ideje, hogy mi, polgárok tudatosítsuk az erőnket.

Azt hiszem, jelentős hatása lenne, ha a polgárok 10.000 levelet küldenének az összes moldvai parlamenti képviselőnek, politikai színüktől függetlenül, melyekben a kormányzati elképzelések bojkottálását követelnék tőlük, ha nem találnak sürgősen pénzt a Iași-ba vezető autópályára. Végül is, az amerikai polgárok ezt teszik, több ezer polgár nyomása pedig óriási erőt jelent.

Ugyanez a helyzet a városokban: amikor egy polgármester úgy dönt, hogy felesleges projektekre, túlszámlázott árvácskákra és mellékhelyiségekre pazarolja a pénzt, akkor itt az ideje, hogy megrángassák az ingujját. Szervezzék magukat kezdeményező csoportokba, pereljék be őket, rendezzenek civilizált tüntetéseket és előre fogják lendíteni a dolgokat.

Klaus Iohannis elnöknek is megvan a maga szerepe. Megpróbálhat létrehozni egy széles körű politikai megállapodást az autópályák ügyében, ahogy azt sikeresen elérte, amikor a GDP 2 százalékát biztosította a hadseregnek. Azt mondják majd, hogy a védelem az elnöki hatáskörökbe tartozik, de az infrastruktúra nem. Nos, akkor minek hoztak létre az országprojekttel kapcsolatos elnöki bizottságot? Éppen ez az országprojekt: a romániai régiók újbóli összekapcsolása, ami elengedhetetlen a gazdasági és társadalmi egyensúly visszaállításához. Sokkal hasznosabb lenne, ha egy asztalhoz ültetné az összes vezetőt és rávenné őket egy pártok feletti megállapodásra, ahelyett, hogy egy újabb kampányízű bizottság felett bábáskodna 2018-ban.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.