Kant (nem) lehetséges békéje, avagy miért készülünk háborúra

Miközben a legkifinomultabb fegyverzettel felszerelt és NATO-s államok katonáival teli fregattok és hadihajók által kísért amerikai hadihajók úgy csináltak, mintha meg nem nevezett ellenséggel harcolnának a Fekete-tengeren, Oroszország és Kína a Balti-tengeren játszotta ugyanezt a játékot. Szintén a múlt héten 25.000 katona és 3.000 szállítójármű érkezett Romániába 22 szövetséges államból, harci repülőket és helikoptereket is beleértve, hogy egy fiktív forgatókönyvben vegyenek részt, mely szerint fel kellett szabadítani az ország területének egy részét, melyet idegen erő szállt meg.

A NATO által az Európai Unió határánál elhelyezkedő volt kommunista államokban tartott túlméretezett hadgyakorlatainak az a céljuk, hogy nagyobb biztonságban érezzük magunkat és elrettentsék Oroszországot. Az Észak-atlanti Szövetség ernyője alá került románok mérsékeltebbé váltak, még mindig félnek az oroszoktól, de

csökkent a hagyományos ellenség, Magyarország és az erdélyi magyar kisebbség miatti aggodalom.

A választási évek kivételével, amikor hasznot húznak a nacionalizmusból, a két fél között felszíni nyugalom és minden irányú kölcsönös megfigyelés uralkodik, hogy mindegyik minden pillanatban tudja, mire készül a másik.

A NATO-n és EU-n belüli szomszédság nem vetett véget a rivalizálásnak Magyarországgal, de a románok – talán – végül megértették, hogy a veszély sohasem Nyugatról érkezik. Románia történelmében a civilizációs hullámok a Nyugat, a megszállások pedig a Kelet felől érkeztek. Ezért látják itt szívesen az amerikai katonai bázisokat, ellentétben Bulgáriával, mely sohasem kívánta azokat. A Patriot-rakétákkal, katonai repülőkkel, támadó helikopterekkel kapcsolatos kiadások nem idegesítik a románokat, sok nyugatival ellentétben, akik luxuscikkeknek tartják ezeket egy olyan világban, mely a jólét és béke leghosszabb szakaszát éli meg.

De úgy tűnik, hogy

Európa szélén ellenkező hatásuk van a NATO hadgyakorlatainak.

A nyugati stratégák a Nagy Medve megfélemlítésében bíznak, de a felpiszkált medve agresszívan szokott visszavágni. És Oroszország ahelyett, hogy csendben megülne a helyén, elvégezné a házi feladatait és bűnbánóan kérné a szankciók feloldását, hasonló módon válaszol. Mindkét oldal fokozza a fegyverkezést. Az oroszok három nehezen felfedezhető, cirkáló rakétákkal felszerelt tengeralattjárót hoztak a Fekete-tengerre és az év végéig további hármat hoznak majd. Az orosz katonai repülők naponta megközelítik a NATO fekete- és balti-tengeri határát. Kalinyingrádon (újra) felállították a nukleáris robbanófejjel is felszerelhető rakétákat. A Litvánia és Lengyelország közötti orosz enklávé egy régi porosz város, Königsberg, ahol Immanuel Kant, Az örök béke (1795) című értekezés szerzője született, élt és meghalt, melyben leírja a nemzetközi jog filozófiai elveit és bebizonyítja, hogy az államok közötti békét csak a háborús készülődések betiltásával lehet megőrizni.

Oroszország megszállta a Krímet és fellázította a kelet-ukrajnai oroszbarátokat, különféle titkos vagy látható, de figyelmen kívül hagyott eszközöket vet be annak érdekében, hogy visszaszerezze befolyását a volt kommunista országokban. A Szabad Európa Rádió által idézett Pavel Felgenhauer moszkvai katonai szakértő szerint Oroszországnak az a fő célja, hogy a saját maga oldalára állítsa az összes posztszovjet köztársaságot és „katonai értelemben felállítson egy de facto második szovjet határvonalat”. Kant „örök békére” vonatkozó elveit mindaddig nem lehet alkalmazni, amíg nem sikerül elérni az „emberiség jogi egyesítésének” eszméjét. Márpedig a Krímet Ukrajnától ellopó Oroszországot nem lehet másnak tekinteni, mint örök agresszornak.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.