Lesz-e valaha is egyetértés a román és a magyar történészek között? Csak akkor, ha szakmai alapon folyik vita...
A trianoni békediktátum közelgő századik évfordulója apropóján már voltak, és minden bizonnyal még lesznek egymásnak feszülések a román és a magyar közbeszédben. A „meccs” nem csak a világhálón, hanem az akadémiai körökben is zajlik, jól jelzik ezt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel Pop nevéhez fűzhető kijelentések, miszerint a magyar kormány által kezdeményezett, Trianon 100 nevű kutatócsoport információs hadviselést folytat Romániával szemben.
Ennek hátterében is a történelemszemléletben jelentkező különbségek állnak, melyek egymásnak ellentmondó, a nemzeti tudatba beágyazódott nacionalista mítoszokból táplálálkoznak. Így összegezhető röviden annak a tusványosi kerekasztal-beszélgetésnek az alapfelvetése, melynek meghívottja Bodó Barna (egyetemi tanár, Sapientia EMTE) és Zahorán Csaba (történész, Budapest), moderátora pedig Csinta Samu (újságíró, Sepsiszentgyörgy) volt.
Zahorán Csaba szerint Ioan Aurel Popnak abban igaza van, hogy
melynek központjában Erdély nemzetközi megítélése áll. A román történeti tudat – legyen szó politikusok, gazdasági befektetők vagy történészek által képviselt álláspontról – legnagyobb hibája, hogy irredentizmust feltételez minden magyar megmozdulás mögött.
Bodó Barna úgy vélekedett, hogy Ioan Pop Aurelnak azzal az egyoldalú kijelentésével, miszerint Erdély történetéről soha nem fog megegyezni a román és a magyar álláspont, nincs mit kezdeni, kizárja ugyanis a párbeszéd lehetőséget. Az egyetemi tanár kifejtette: túl kell lépni azon a gondolaton, hogy a románok bántanak bennünket, mi pedig hősiesen tűrjük.
Vannak már szerencsére olyan román történészek, akik vállalva a hazaráruló jelzőt, fel merik vállalni a mítoszromboló véleményüket vagy például azt, hogy érdemes felülértékelni Horthy Miklós történelmi szerepét is. Román részről az egyik legnagyobb történelmi mítoszromboló Lucian Boia történész, akit mindkét meghívott méltatott. Zahorántól megtudhattuk, hogy Boia a Trianon 100 kutatócsoporttal is kapcsolatban áll, igaz, csak közvetve. Hozzátette: még ha nem is mindenben értenek egyet, de
A két meghívott abban egyetértett, hogy Brüsszeltől nem lehet sokat várni a román-magyar viszonyok jobbítása terén, és erre két példa is elhangzott. Az illetékesek párhuzamosságát a valósággal jól szemlélteti, hogy a trianoni évfordulót egy osztrák-magyar bállal ünnepelték volna meg. Egy másik példa: az erdélyi magyarok helyzetének ismertetésekor azzal a kérdéssel szembesülhetünk Európa fővárosában, hogy minek mentek Romániába a magyarok, ha annyira rossz nekik ott...
Bodó Barna szerint az is közrejátszik a párhuzamos történelemszemléletekben, hogy Erdély három történelmi közössége – a magyar (székely), a román és a német – három különböző nemzetpolitikai diskurzust folytat:
Zahorán kifejtette: a mindennapok világában,
Sajnálatos, hogy szétesett az egységes történelemszemlélet, hiányoznak a közös alapigazságok, ami alapján lehetne kommunikálni. A különböző szubkultúrákban más-más történelemben hisznek, nincs is esély arra, hogy ez megváltozzon, hiszen ezek az emberek hiába beszélnek azonos nyelvet, nem folytatnak párbeszédet.
A helyzet megváltoztatására meg kell tölteni a nyugati könyvtárakat és az internetet angol nyelvű cikkekkel és szakirodalommal. Előrelépést jelenthet, ha a helytörténetekben és mikrotörténetekben sikerül megegyezni a román és magyar közösségeknek, és a gyerekek számára is egyértelművé kell tenni, hogy a feszültséggel teli hivatalos diskurzus nem feltétlenül törvényszerű. Kultúrdiplomáciai feladat a magyar álláspont képviselése a civil és egyetemi szférákban is.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.