Székely zászlók özöne várja majd Iohannist?

Igen, ha az embereknek bejön a Minta javaslata.
Hirdetés

Felhívásban kérte a székelyeket a Minta, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, hogy Klaus Iohannis elnök keddre tervezett székelyföldi látogatására tűzzék ki házaikra a székely zászlót.

A felhívás szerint ezzel a gesztussal egyfelől a székely vendégszeretetről üzenhetnének az államfőnek, másfelől pedig azt mutathatnák meg, hogy Székelyföld igenis létezik, a székelyek autonóm közösségként a szülőföldjükön akarnak jövőt építeni maguknak.

„Mutassuk meg a székelyek méltán híres vendégszeretetét és tűzzük ki otthonainkra a székely zászlót, mondjuk azt együtt, hogy »Herzlich willkommen, Herr Präsident in Seklerland!«” – olvasható a Minta közleményében.

„A székely zászló nemcsak a nemzeti szimbólumunk, hanem ebben testesül meg az autonómia gondolata: az, hogy mi itthon akarunk maradni, és itt akarjuk megteremteni magunknak azt a környezetet, amelyben kiteljesedni, fejlődni tudunk” – nyilatkozta az MTI-nek Tőke Ervin, a Minta elnöke. Hozzátette: sok román politikus úgy gondolja, hogy az autonómia jelszava csak arra szolgál, hogy a magyar vezetők szavazatokat szerezzenek Székelyföldön, de nincsen erre igazi társadalmi igény. „A zászló kitűzésével azt jelezhetnénk, hogy a lakosság is akarja az autonómiát” – vélte a csíkszeredai önkormányzati képviselőként is tevékenykedő politikus.

Hirdetés

Tőke Ervin megjegyezte: felhívásukban azért írták német nyelven az Isten hozta Székelyföldre! köszöntést, hogy emlékeztessék Klaus Iohannist német, kisebbségi voltára. Magyarázatként hozzátette: Iohannis több esetben magyarellenes megnyilvánulásokkal kívánta bizonyítani, hogy ő milyen jó román.

Klaus Iohannis szóvivője kedden jelentette be, hogy az államfő jövő kedden Hargita és Kovászna megyékbe látogat.

Hirdetés