Meglehetősen sok tétel szerepel rajta. Túl sok is.
Közzétette hétfőn a kormány a szeptember elsejéig megvalósítandó célkitűzések lajstromát.
A prioritáslistát a miniszterekkel történt egyeztetés után Mihai Tudose miniszterelnök és Marcel Ciolacu kormányfőhelyettes tette közzé.
Ezek közé tartozik, hogy a munkaügyi miniszter augusztus 1-jéig előterjeszti a kormánynak a fogyatékkal élő személyekre vonatkozó 448-as törvény módosításait és ezen személyek állami segélyének növelésére vonatkozó javaslatát 2018. január 1-jei hatállyal.
Szeptember 1-jéig a miniszter javaslatcsomagot terjeszt elő, amelynek célja a feketemunka csökkentése.
A kormányfőtitkárság számba veszi az összes adót és illetéket és javaslatot terjeszt elő ezek csökkentésére (szeptember 1.), ugyanakkor kidolgozza a 3000+900 mentőautó vásárlását célzó beszerzési eljárás módszertanát.
Az oktatási minisztérium feladata, hogy augusztus 1-jén megkezdődhessen a tankönyvtörvény vitája és az is, hogy megoldja azt, hogy a következő három évben az összes tanintézményben legyen internet.
Augusztus 15-ig kell megkezdődnie a délutáni oktatásra vonatkozó jogszabály vitájának, szeptember 1-jéig pedig elő kell terjeszteni a tanügyi törvényre vonatkozó összes módosító javaslatot.
A fejlesztési minisztériumnak augusztus 15-ig kell közmeghallgatásra bocsátania a helyi pénzügyi hivatalokra vonatkozó jogszabályt és véglegesítenie kell a Közigazgatási Törvénykönyvet, amely 2018. január 1-jén lép életbe.
A pénzügyminisztériumnak július 15-ig kell elfogadtatnia a kormánnyal azokat a módosításokat, amely szerint minden romániai alkalmazott legalább a minimálbérnek megfelelő szinten fizeti a társadalombiztosításokat - ez 2017. augusztus 1-jén lép életbe.
Ugyanakkor augusztus 1-jétől vitára kell bocsátani az áfa-begyűjtés új modelljét, amelyet szeptember 1-jétől alkalmaznak, augusztus 15-ig pedig ki kell dolgozni az Adótörvénykönyvre vonatkozó összes módosító javaslatot, hogy ezt szeptember 15-ig elfogadhassa a kormány/parlament.
A turisztikai minisztériumnak augusztus 1-jéig kell előterjesztenie a 2017-2020-as időszakra vonatkozó befektetési mestertervet és ki kell dolgoznia az idegenforgalmi törvényt, amelynek első olvasatát szeptember 1-jén tárgyalja a kormány.
A távközlési minisztérium szeptember 1-jéig kapott határidőt, hogy tervet dolgozzon ki a Román Posta talpra állítására.
A mezőgazdasági minisztériumnak szeptember 1-jéig kell előterjesztenie hét román termék támogatására vonatkozó elképzelését.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.

Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.