// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Törvényjavaslatot dolgozott ki az RMDSZ a medveveszély miatt

// HIRDETÉS

A szövetség szerint éves kilövési kvótákkal meg lehetne előzni a medvék túlszaporodását.

A székelyföldi medveveszély ügyében terjesztett törvényjavaslatot a bukaresti parlament elé az RMDSZ, amelyben az éves kilövési kvóták rendszeres meghatározását és a vadkárok megtérítésének javítását kezdeményezik – derült ki a szövetség keddi hírleveléből.

A törvénytervezet nem oldja meg a jelenlegi „vészhelyzetet”, de elejét venné annak, hogy a jövőben hasonló helyzet alakulhasson ki – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, volt környezetvédelmi miniszter. A politikus a környezetvédelmi tárca sürgős fellépését kérte. Arra hivatkozott, hogy a tavaly érvénybe lépett, a medvepopuláció kilövésére vonatkozó tiltás komoly közösségi feszültségekhez vezetett, hiszen az állam semmilyen alternatívát nem nyújt a székelyföldi medveállomány ritkítására.

„Gondot jelent az is, hogy az állatok által okozott károkért nem vállal senki felelősséget, és nem kompenzálja az érintetteket az állam” – idézte a frakcióvezetőt az RMDSZ hírlevele.

Magyar Loránd, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának tagja rámutatott: az RMDSZ törvénytervezete a megyei környezetvédelmi ügynökségek hatáskörébe utalná a kárfelmérés és kifizetés kérdését, tekintettel arra, hogy a szaktárca nem nyújt megoldást a kártérítést illetően. Azt akarják törvénybe foglalni, hogy minden év február 28-ig a szakminisztérium közölje a kilövési kvótát. Amennyiben ezt nem teszi meg, az szankciókat vonna maga után – magyarázta az RMDSZ törvénytervezetének kidolgozója.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.