Ki profitálna a kormány bukásából Ponta szerint? Nyilván az RMDSZ

És persze Iohannis államelnök.
Hirdetés

Amennyiben a bizalmatlansági indítvány átmegy a parlamenten, Iohannis államfő és az RMDSZ húzza a legnagyobb hasznot a helyzetből – véli Victor Ponta újdonsült kormányfőtitkár.

Ponta szerint ha megbukik a kormány, egyrészt Klaus Iohannis elnököt „hozzák helyzetbe”, akinek – anélkül, hogy lemondásra szólította volna fel a kabinetet, vagy bármi mást tett volna – megadatik a lehetőség, hogy új miniszterelnököt nevezzen ki, másrészt pedig az RMDSZ-nek kedvez ez az állapot, amely így átvihet a parlamenten olyan törvénytervezeteket, amelyek megtárgyalását évek óta halogatja a törvényhozás.

A kormányfőtitkár a közigazgatási törvény kisebbségek számára kedvező módosításáról szóló tervezetet, március 15-e hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítását, illetve a kulturális autonómiára vonatkozó tervezetet hozta fel példaként – tudósít az Agerpres hírügynökség.

„Az ő oldalukról közelítve meg a dolgokat teljesen természetes, hogy ezeket követeljék, ha én RMDSZ-es lennék, szüntelenül ezt tenném. Úgy értesültem, hogy mindezeket holnap (kedden – szerk. megj.) megszavazza a PSD-ALDE többség. Így hamarjában. Reggel megtárgyalják a tervezeteket a szakbizottságokban, majd később a plénum elé kerülnek. Ha ez megtörténik, előfordulhat, hogy összegyűl a kormány megbuktatásához szükséges szavazattöbbség” – fogalmazott Ponta a Románia TV hétfő esti műsorában.

Hirdetés

Hozzátette, az RMDSZ az elmúlt években nem csak a PSD-től, hanem az éppen parlamenti többséget alkotó többi párttól is kérte, hogy támogassák a felsorolt kezdeményezéseket.

„Nem igaz, hogy megvan már a bizalmatlansági indítvány elfogadásához szükséges szavazatszám, ahogyan azt Dragnea állítja, mert ha meglenne, nem kellett volna ilyen tárgyalásokat folytatniuk az RMDSZ-szel” – tette hozzá Ponta.
 

Hirdetés