// 2025. július 8., kedd // Ellák

Lőrincz Csaba Díjjal tüntették ki Bakk Miklóst

// HIRDETÉS

A díjjal a kiemelkedő nemzetpolitikai teljesítményt jutalmazzák.

Bakk Miklós politológus, a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense, portálunk publicistája kapta idén a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által alapított, kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységért odaítélt Lőrincz Csaba Díjat.

A pénteki budapesti átadóünnepség megnyitásaként Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője azt hangoztatta, hogy mindig örömmel vesz részt az alapítvány rendezvényein, mert úgy gondolja, a szervezet hozzájárul a Kárpát-medencében élő magyarság összekapcsolásához, igaz barátságok elmélyítéséhez.

Köszöntőjében Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, a Balassi Intézet vezetője úgy fogalmazott, a díjnak kettős küldetése van: az emlékezés Lőrincz Csabára, egy nagyszerű emberre, barátra, kutatóra, gondolkodóra; valamint azok munkásságának elismerése, akik továbbviszik az ő szellemiségét, törekvéseit.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke közölte, a kuratórium döntése azért esett Bakk Miklósra, mert ezzel kívánják méltányolni kiemelkedő elméleti, kutatói és oktatói tevékenységét a kisebbségjogi és politikatudományi területen, különös tekintettel a több évtizedes következetes kiállására a közösségi autonómiák ügye mellett.

Bakk Miklós úgy fogalmazott, hogy nagy elismerésnek érzi a díjat, mert az olyan szellemi holdudvart rajzol ki, amelyhez tartozónak érzi magát. A rendezvény végén a kitüntetett A nemzet a 21. században címmel tartott előadást.

Meglátása szerint a nemzet nem hal el, nem szűnik meg. Inkább drámaian átalakul, de a 21. században is létezik majd. Álláspontja alátámasztására három érvet hozott fel.

Úgy vélekedett, a nemzet behelyettesíthetetlen. Mindaddig, amíg a kormányzás a világban állami keretek között zajlik, a nemzet létét sem tudják igazán temetni.

Másrészt, a nemzet egyszerre élet- és értékközösség, a legmagasabb szinten vegyíti ezt a két alapvető típust. Végül a nemzeti létmód természetességéről beszélt.

A nemzet tulajdonképpen a mindennapi természetes létezés élményét is jelenti, ezért igenis van jövője – jelentette ki Bakk Miklós.

A kitüntetettet Nagy János felvidéki képzőművész bronz emlékplakettjével és emléklappal jutalmazzák, továbbá megnevezhet egy egyetemi hallgatót, aki egy hónapos brüsszeli ösztöndíjat kap az Európai Néppárt frakciójánál.

Az erdélyi származású Lőrincz Csaba (1959-2008) évtizedeken keresztül a magyar kisebbség- és nemzetpolitika egyik kulcsfigurája volt. Emlékét őrzi és szellemiségét ápolja a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által 2009-ben alapított Lőrincz Csaba Díj, amely tudósok, szakértők írók, újságírók kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét jutalmazza.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség
Krónika

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.