Rockerek, figyelem: levédetnék az ördögvillát

Mégpedig egy magyar származású világsztár, mert állítása szerint ő használta először.
Hirdetés

Gene Simmons, a horrorisztikus jelmezeiről ismert Kiss együttes basszusgitárosa és énekese kérelmet nyújtott be az amerikai védjegyhivatalba, annak érdekében, hogy levédje a rockerek milliói által előszeretettel használt gesztust, az ún. ördögvillát.

A magyar származású rocksztár azzal indokolja kérelmét, hogy állítása szerint a nevezetes gesztust – amely az amerikai siketek jelnyelvében egyébként azt jelenti, hogy „szeretlek” – először a Kiss tagjai használták, mégpedig 1974-ben, a Hotter Than Hell turné egyik állomásán, sőt a napot is megmondta: november 14-én. Simmons nem aprózza el a dolgot, pontos leírását is adta az ördögvillának. A hivatal honlapján található védjegykérelem alapján így néz ki:

Simmonst az sem zavarja különösebben, hogy a Beatles The Yellow Submarine/Eleanor Rigby kislemezének borítóján már John Lennon is mutatta a jelet – 1966-ban.

Hirdetés

Hogy pontosan mivel jár majd, ha a beadványát elfogadja a védjegyhivatal, egyelőre nem világos: az, hogy ezentúl minden rockernek jogdíjat kellene fizetnie Simmonsnak, amikor használja a jellegzetes kézmozdulatot, elég eszement ötletnek tűnik.

Addig is hallgassunk/nézzünk egy kis Kisst. Van benne ördögvillázás is bőven.

Hirdetés