Tényleg a birka Románia legjobb brandje

Bukarest óvárosában az egyik vendéglő az ihletett „mioritikus mánia” néven árulja három miccsből és egy adag krumpliból álló menüjét. A bisztró tulajdonosa remek iróniával arra mutatott rá, hogy miközben a legkifinomultabb fővárosi vendéglők őrült versengést folytatnak, hogy minél nyugatiasabb vagy távol-keletiesebb ételeket kínáljanak, az igazi román számára semmi sem körözheti le a mustárba fojtott, sült krumplival és sok kenyérrel kísért miccset.

Nemzetünk és különösen

politikusaink és tisztségviselőink mániákusan kötődnek a Báránykához.

Utóbbiak, persze, csak annyit fogtak fel a klasszikus balladából, amennyi nekik megfelelt. A nemzet választottjai nem fáradtak annak felfogásával, amit mi már az iskolában megtanultunk, hogy az a vereségbe és halálba való beletörődésről szól. Az igazságszolgáltatás elleni mindennapi támadásaik agresszivitása világosan mutatja, hogy a kommunizmus hosszú évei alatt mederbe szorított Dombovica partjára került politikusok nem adják fel túl könnyen a végül lebukó tolvaj kivédhetetlen sorsára gondolva, és nem törődnek bele abba, hogy börtönbe kerülhetnek. Ellenkezőleg, olyan hévvel harcolnak, amilyet szívesen láttunk volna a szerencsétlen sorsú moldvai juhásztól.

Ezzel szemben a román politikusok a másik két balladai juhász mohóságának mániájában élnek és ők maguk is készek hullákon átgázolni, hogy

rátehessék a kezüket a román állam minél „több-szebb juhára, göndör kosára”,

vagyis azokra a pénznyájakra, melyekhez mi többiek járulunk hozzá balek módon hónapról hónapra.

A vráncsai és az erdélyi juhászok, akár a PSD-ből (Szociáldemokrata Párt – a szerk.), a PNL-ből (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.), a PMP-ből (Népi Mozgalom Párt – a szerk.), akár – ugye-ugye?! – az RMDSZ-ből származnak, nem képesek – és ezt már túl sok éve látjuk – törvényes tettekkel, valamint a saját és a mi, valamennyiünk érdekét szolgáló megfontolt befektetésekkel növelni a vagyonukat. 

Nem tudjuk róluk elképzelni, hogy képesek néhány autópályát építeni, melyen más gazdag juhászok is átterelhetnék Nyugat felől a pénzüket a mennyei román tájakra, azt sem, hogy képesek néhány adót csökkenteni, hogy megérje több birkát tartani Romániában, azt sem, hogy visszavegyenek a költségvetési esztenákban ácsorgóknak osztogatott fizetésekből, azt sem, hogy megállnának, mielőtt még az utolsó szál gyapjút is lenyírják a magánszektorban gályázó kosokról.

Másrészt azonban

politikai életünk juhászainak semmilyen gondot sem okoz

mindenféle bonyolult összeesküvéseket szőni csak azért, hátha sikerül majd napnyugta környékén (vagyis éjszaka, mint a tolvajok) ellopni azok nyáját, akik képesek voltak azokat többre-szebbre és göndörebbre is felnevelniük. Egyáltalán nem okoz gondot nekik kompromittálni az engedetlen birkát és az esztena kutyáit, azt a néhányat, melyek még képesek ugatni, hátha még a kezes lovakat is ellophatják majd. És ha a csavargók Istene és a manipulálás szentháromsága is úgy akarja, akkor egyáltalán nem okoz majd nekik gondot rátenni a kezüket az egész esztenára, az utolsó egyben maradt kerítésdeszkáig.

Így az idegenforgalmi miniszter, Mircea Titus Dobre javaslata, hogy a juh legyen Románia jelképe, a lehető legjobb ábrázolása annak, hogy hova juttatták ezt az országot. Azt a mioritikus mániát, hogy mindent szét szoktunk verni, semmi sem fejezi ki jobban.

(A szöveg alapjául szolgáló népballada itt olvasható magyarul – a szerk.)

Az alcímeket a szerkesztőség adta.