// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Tényleg a birka Románia legjobb brandje

// HIRDETÉS

A turisztikai miniszter javaslata, hogy a juh legyen Románia jelképe, kiváló. De miért is? Tessék!

Bukarest óvárosában az egyik vendéglő az ihletett „mioritikus mánia” néven árulja három miccsből és egy adag krumpliból álló menüjét. A bisztró tulajdonosa remek iróniával arra mutatott rá, hogy miközben a legkifinomultabb fővárosi vendéglők őrült versengést folytatnak, hogy minél nyugatiasabb vagy távol-keletiesebb ételeket kínáljanak, az igazi román számára semmi sem körözheti le a mustárba fojtott, sült krumplival és sok kenyérrel kísért miccset.

Nemzetünk és különösen

politikusaink és tisztségviselőink mániákusan kötődnek a Báránykához.

Utóbbiak, persze, csak annyit fogtak fel a klasszikus balladából, amennyi nekik megfelelt. A nemzet választottjai nem fáradtak annak felfogásával, amit mi már az iskolában megtanultunk, hogy az a vereségbe és halálba való beletörődésről szól. Az igazságszolgáltatás elleni mindennapi támadásaik agresszivitása világosan mutatja, hogy a kommunizmus hosszú évei alatt mederbe szorított Dombovica partjára került politikusok nem adják fel túl könnyen a végül lebukó tolvaj kivédhetetlen sorsára gondolva, és nem törődnek bele abba, hogy börtönbe kerülhetnek. Ellenkezőleg, olyan hévvel harcolnak, amilyet szívesen láttunk volna a szerencsétlen sorsú moldvai juhásztól.

Ezzel szemben a román politikusok a másik két balladai juhász mohóságának mániájában élnek és ők maguk is készek hullákon átgázolni, hogy

rátehessék a kezüket a román állam minél „több-szebb juhára, göndör kosára”,

vagyis azokra a pénznyájakra, melyekhez mi többiek járulunk hozzá balek módon hónapról hónapra.

A vráncsai és az erdélyi juhászok, akár a PSD-ből (Szociáldemokrata Párt – a szerk.), a PNL-ből (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.), a PMP-ből (Népi Mozgalom Párt – a szerk.), akár – ugye-ugye?! – az RMDSZ-ből származnak, nem képesek – és ezt már túl sok éve látjuk – törvényes tettekkel, valamint a saját és a mi, valamennyiünk érdekét szolgáló megfontolt befektetésekkel növelni a vagyonukat. 

Nem tudjuk róluk elképzelni, hogy képesek néhány autópályát építeni, melyen más gazdag juhászok is átterelhetnék Nyugat felől a pénzüket a mennyei román tájakra, azt sem, hogy képesek néhány adót csökkenteni, hogy megérje több birkát tartani Romániában, azt sem, hogy visszavegyenek a költségvetési esztenákban ácsorgóknak osztogatott fizetésekből, azt sem, hogy megállnának, mielőtt még az utolsó szál gyapjút is lenyírják a magánszektorban gályázó kosokról.

Másrészt azonban

politikai életünk juhászainak semmilyen gondot sem okoz

mindenféle bonyolult összeesküvéseket szőni csak azért, hátha sikerül majd napnyugta környékén (vagyis éjszaka, mint a tolvajok) ellopni azok nyáját, akik képesek voltak azokat többre-szebbre és göndörebbre is felnevelniük. Egyáltalán nem okoz gondot nekik kompromittálni az engedetlen birkát és az esztena kutyáit, azt a néhányat, melyek még képesek ugatni, hátha még a kezes lovakat is ellophatják majd. És ha a csavargók Istene és a manipulálás szentháromsága is úgy akarja, akkor egyáltalán nem okoz majd nekik gondot rátenni a kezüket az egész esztenára, az utolsó egyben maradt kerítésdeszkáig.

Így az idegenforgalmi miniszter, Mircea Titus Dobre javaslata, hogy a juh legyen Románia jelképe, a lehető legjobb ábrázolása annak, hogy hova juttatták ezt az országot. Azt a mioritikus mániát, hogy mindent szét szoktunk verni, semmi sem fejezi ki jobban.

(A szöveg alapjául szolgáló népballada itt olvasható magyarul – a szerk.)

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
Krónika

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen
Székelyhon

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen

Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.

// még több főtér.ro