Tudják, azt a bájos kis szobrot odafönt, a dán fővárosban.
Ez a műalkotás olyan a dánoknak, mint a franciáknak az Eiffel-torony, az amerikaiaknak a Szabadság-szobor, az erdélyieknek pedig a Mátyás-szobor.
A története pedig, röviden: a Carlsberg sörgyár vezére, Carl Jacobsen nagyon megszerette a híres Andersen-mesealakot, így hát felkérte Edvard Eriksen szobrászt, ugyan öntse már bronzba, faragja kőbe. A szobor 1913-ban el is készült, és a sörkirály odaajándékozta Koppenhága városának. A kis hableány azóta ott üldögél a kikötő közelében, és imádja az egész világ.
Illetve, majdnem az egész világ. Akadtak ugyanis olyanok, akik valamilyen okból kifolyólag nekiestek a szobornak. Kétszer levágták a hableány fejét (1964-ben vissza se adták, 1998-ban viszont igen), 1984-ben az egyik karját tépték le, 2003-ban meg úgy, ahogy van, belökték a tengerbe, hadd ússzon.
2004-ben burkát húztak rá ismeretlen tettesek, akik ily módon kívántak tiltakozni Törökország EU-csatlakozása ellen.
Ezúttal, egyelőre szintén ismeretlen tettesek piros festékkel mázolták be a Kis hableányt. A szoborgyalázó festők a mólóra üzenetet is írtak, hogy világos legyen a vandalizmus oka: „Dánia védje meg a Feröer-szigetek bálnáit.” Egy dolog már biztos tehát, a szöveg alapján: természetvédő vandálokról van szó.
A koppenhágai rendőrség vizsgálja az ügyet.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.