Gondolatok egy vitatott irattár megőrzéséről / elpusztításáról. Horațiu Pepine írása.
Ideges és értetlenkedő légkörben folytatódik az a vita, mely egy félig elfelejtett irattárról szól. Miért most és mi célból? De teljesen mások az igazi kérdések.
Az igazságügy-miniszter meglepő dolgot mondott a SIPA (Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat – a szerk.) irattáráról: „Kár lenne megsemmisítenünk, hiszen a többé-kevésbé kellemes történelem egyik szegmense.” Ez az érv annál is inkább érdekes, mert azt a látszatot kelti, mintha távolságtartó és tárgyilagos gondolkodás állna mögötte. És bár meglehet, hogy a miniszternek más, az azonnali politikai kontextushoz közelebb álló szándékai voltak, az érv számít, mert ettől függ a társadalom bizalma és elfogadása. Az emberek még mindig érzékenyek a súlyosnak és fontosnak hangzó történelem fogalmára.
De azonnal fel kell tennünk a kérdést az igazságügy-miniszternek: mi a történelem? Mert figyelmét elkerüli az az ironikus helyzet, hogy egy irattár megsemmisítése szintén része a történelemnek.
És méghozzá micsoda történelem! Érvéből kiindulva, a Lenin-szobrok lerombolása hiba volt, hiszen azok a történelem részét képezték. Nagyjából egy évtizeddel ezelőtt radikális szekularisták egy csoportja, akikhez elég sok, a hátteret nem ismerő naiv is csatlakozott, éppen ugyanezzel az érvvel ellenezték a bukaresti Károly-parkban lévő kommunista mauzóleum elköltöztetését/lerombolását: „Ez történelem.” Ám ezek az emberek minden bizonnyal nem állták volna körbe élő láncként a Szikra (Scânteii) téri (ma Szabad sajtó – Presei libere – tere – a szerk.) Lenin-szobrot! Ami azt jelenti, hogy nem igazán voltak biztosak érvelésük helyességében, mivel ha ezt becsületesen betartanák, akkor minden romániai iskolában vissza kellene tenni a hajdani helyükre Ceauşescu arcképeit.
Márpedig az az irónia, hogy a Ceauşescu-arcképek 1989. decemberi spontán és széles körű elégetését élték meg „igazi” történelemként, mint ahogy az őt dicsőítő könyvek eltávolítását is a könyvtárakból. A történelem nemcsak ájtatos megőrzést jelent, hanem múltat vitató, vagy – néha – egyszerűen tisztító jellegű megsemmisítést is. A történelem nemcsak események sorozata, hanem ennél bonyolultabb dialektika. Hiszen
Amikor a dolgok más irányt vesznek, sok tettet éppen azért kezdenek elhallgatni, hogy ne zavarják meg az élet új menetét. Következésképpen a feledés és az emlékezés egyaránt részét képezik a történelem stratégiájának.
Végül számunkra elég világosnak tűnik, hogy senki sem dönthet arról, mi számít történelemnek és mi nem, ennek ellenére az emberek ezzel kapcsolatos döntései határozzák meg a történelmet. De a döntést, hogy ne tűnjön egyszerű kibúvónak, értékekre és egyértelmű opciókra való hivatkozással kell megindokolni.
És, hogy ne bonyolítsuk túl a dolgokat, csak annyit tegyünk még hozzá, hogy a miniszter érvelése nem hamis, mert ezt nem dönthetjük el, hanem teljesen elégtelen. Nem elég azt mondani, hogy a SIPA irattára történelem, azt is el kell mondani, miért támogatod a megőrzését és nem a megsemmisítését, és mit jelent (vagy, ha úgy jobb, milyen célt szolgál) az irattár megőrzése. Különben az egész – a legjobb esetben – egyszerű babonának tűnik:
Véleményünk szerint, az irattár megsemmisítését és az annak megőrzését támogatók közötti szembenállás a lényeg. A többi, melyekről oly sokat írnak, miszerint ezek lennének „az igazi okok, amelyek miatt a téma napvilágra került”, vagy „ki akarja lejáratni az igazságszolgáltatást”, mind másodlagosak, holott annyira vonzónak tűnnek. Csak az irattár megsemmisítésének vagy megőrzésének döntése igazán „történelmi”. Mindenesetre a nemtörődömség egyik formája hagyni az aktákat egy megengedően titokzatoskodó, promiszkuitással átitatott légkörben penészedni.
A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
Románia kiutasíthatja az orosz nagykövetet, ha újabb orosz drónok hullanak az országra. A személyi igazolványáért ment a plázába egy férfi, öt év börtön lett a vége.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kinevezte Lőrincz Helgát az RMDSZ javaslatára az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) elnökévé.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
Felrobbant egy tengeri drón pénteken a konstancai kikötőben; a robbanás hangja a környező lakónegyedekben is hallható volt.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Heherészve, előítéletekre épülő székely vicceket olvasgatva gyűjt követőket egy podcastműsorban két csíkszeredai önkormányzati képviselő. Miközben tanácsosként egyetlen határozattervezetet sem nyújtottak be.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.