A tartalom nélküli formák a XXI. században

Hallottam Románia elnökének oktatásról szóló beszédét, melyet a Cotroceni-palotában mondott el a X. Bolognai Professzor Gála alkalmából. Azt mondhatnák, hogy csak egy alkalom szülte beszéd, egyszerű szertartási kötelezettség, melynek nem kellene túlzott jelentőséget tulajdonítanunk. Annyi csak, hogy Iohannis elnök az oktatást állította választási kampánya középpontjába, tavaly pedig elindított egy Képzett Románia nevű programot, melynek célja jó irányba terelni a román oktatást. Következésképpen vannak bizonyos elvárások, melyeket maga az elnök támasztott

és melyeknek mintha folyamatosan ellentmondanának a tények.

Sem most, sem bármikor máskor nem hallottam semmi különösebbet, valami olyasmit, ami megragadhatna bennünk, és ami valódi szemléletváltást jelezne előre.

Az elnök a múlt hétvégi beszédében ismertetett egy statisztikát, amiből az derül ki, hogy Romániában nincs olyan sok egyetemi hallgató, mint hittük. Míg 2007-ben nagyjából egymillió hallgató volt, számuk ma már az ötszázezret sem éri el, ami – mondta az elnök – „az európai rangsorok végére helyez minket”. És miután kifejezte még sajnálkozását a fiatalok összlakosságon belüli arányának csökkenése és alacsony szintű képzettsége miatt is, a következő szavakkal zárta beszédét: „Tovább nem folytatódhatnak ezek a kemény valóságok. Nem kicsi és gyakori változásokra van szükségünk, hanem hosszú távra kigondolt, mélyreható változtatásokra.”

Felmerül a kérdés, hogy miként használjuk a statisztikát. Románia kormányai, politikai színüktől függetlenül, csaknem két évtizede

a statisztikát használják útmutatónak a reformban,

néhány mutató javításával igyekezve jobb helyet szerezni az európai rangsorokban. Ha a romániai egyetemi hallgatók száma egy adott pillanatban egyszerűen robbanásszerűen megnőtt, ez annak az engedékenységnek volt tulajdonítható, mellyel a kormányok az újonnan létrehozott felsőoktatási intézményeket akkreditálták még akkor is, ha azok a minimális szakmai standardokat sem teljesítették. A gazdasági érdek és a politikai alkuk együtt dolgoztak a romániai oktatási rendszerre vonatkozó mutatók javítására vonatkozó „tiszteletre méltó” óhajjal.

Igaz, hogy még a csúcsnak számító 2007–2009-es időszakban is kevesebb egyetemi hallgató volt Romániában, mint a nyugat-európai országokban, de a – paradox – igazság az, hogy még így is túl sokan voltak. Az elmúlt évek során több tucatnyi beszámolót hallottam az egyetemi rendszerből származóktól, professzoroktól, előadó tanároktól, tanársegédektől, akik területüktől függetlenül mind arra panaszkodtak, hogy egyre gyengébben képzettek lépnek be az egyetemek kapuin.

Következésképpen akármilyen kevesen is voltak az európai statisztikához képest,

mégis infláció volt az egyetemi hallgatókból.

Erre pedig az a legjobb bizonyíték, hogy miután csökkent az európai statisztika nyomása, vagyis Románia EU-csatlakozása után és miután vita indult az újonnan megjelent egyetemek színvonaláról, egyre nagyobb hangon követelve az akkreditálási folyamat felülvizsgálását, a hallgatók száma a felére csökkent. Minden bizonnyal nagy szerepe volt ebben Funeriu érettségijének is, aki drasztikusan csökkentette a vizsga alatti csalások és implicit módon a jövőbeni egyetemi hallgatóvá jogtalanul válók számát. De ha egy tisztességes érettségi bevezetése csökkentette a hallgatók számát, akkor ez nem azt jelenti, hogy korábban túl sokan voltak? Nem azt jelenti, hogy az oktatási rendszer felelősei hiú ábrándokat kergettek?

Így felmerül bennünk a kérdés, hogy

mire használja ezt a statisztikát az elnök?

Hiszen az az egyszerű tény, hogy hivatkozott rá, azt sugallja, hogy ugyanúgy gondolkodik, mint az utóbbi évtizedek felelőseinek többsége. Vajon a 2007-es helyzethez kellene visszatérnünk?

Meg kell említenünk egy kevésbé nyilvánvaló és diffúzabb aspektust is: erről a más EU-országokkal való, tisztán külsőségeken alapuló és mennyiségi összehasonlításról van szó, mely különböző síkokon történik, mindenféle hibás következtetésekre vezetve minket. Miközben a statisztikai információk fontosak a szociológusnak, az oktatási rendszerben dolgozónak egyáltalán semmi oka sincs iránymutatókként használni azokat. Elsősorban az oktatás menete és a teljesítményen alapuló eredményei a fontosak, hiszen, ha a román oktatás képes lesz a legmagasabb szintű szakembereket képezni, akkor a hallgatók aránya szerinti rangsortól függetlenül elérte a célját. És ha nemcsak az alacsonyabb tandíj és a viszonylag olcsó élet miatt érkezik majd sok külföldi hallgató Romániába, hanem az oktatás minősége miatt is, akkor ez újabb megerősítés lesz. Ezzel szemben ez a statisztikai mutatók mesterséges javítására irányuló – nehezen elfojthatónak tűnő – késztetés a külső feltételek másolásához és végül egy fiktív valósághoz vezet majd.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.