Böjte Csaba: példaképek az iraki keresztények

A ferences szerzetes közel-keleti élményeiről mesélt Budapesten.
Hirdetés

A menekülttáborban élő, otthonukból elüldözött iraki keresztények összetartanak, szeretik és segítik egymást, és „talpra fognak állni” – mondta Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Budapesti Székely Kör rendezvényén hétfő este Budapesten.

Böjte Csaba előadásában kiemelte: iraki utazása során azt tapasztalta, hogy azok káld keresztények, akiket az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei elüldöztek otthonukból, és három éve az erbíli menekülttáborban élnek, lelkileg egészségesebbek mint mi.

Hozzátette: az erbíli menekülttáborban 1400 konténerben 5000 ember lakik, de vasárnaponként több szentmisét is tartanak a tábor közepén felállított, 1000 férőhelyes sátorban. Mert, mindazok ellenére, ami velük történt és történik, bíznak és hisznek Istenben. „Ezt a lelkületet kellene megtanulnunk nekünk is” – hangsúlyozta.

Böjte Csaba kitért arra: a térségben az elmúlt ezer évben 12 nagy népirtás volt, többek között az örmény népirtás idején „egy füst alatt közel hatszázezer káld keresztényt is kivégeztek”.

Csak a ninivei fennsíkon több mint háromszáz olyan kolostor- és templomrom van, amit az elmúlt száz években pusztították el – fűzte hozzá.

Ugyanakkor az Erbílbe érkező menekültek szinte azonnal egyetemet építettek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magyar kormány adományából épülő iskola pedig, amelynek alapkövét tavasszal tették le, ősszel már működni fog.

Hirdetés

„Azért mentem, hogy vigasztaljam őket, de én kaptam erőt, bátorítást tőlük” – fogalmazott Böjte Csaba.

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes köszöntőjében hangsúlyozta: egy várost nem csak az épületei, hanem a benne élők szellemisége, lelkülete is meghatároz. Budapest pedig leginkább szellemileg, lelkileg szorul fejlődésre, hogy szociálisan érzékenyebbé, elfogadóbbá váljanak lakói.

Ferencz Vilmos, a Budapesti Székely Kör elnöke arról beszélt: Csaba testvér „áldozatos munkája” erősíti a Kárát-medencében és a világban szétszórtan élő magyarok összetartozását. „A nemzetstratégiáról sokat és sokan beszélünk, de Csaba testvér csinálja” – fogalmazott.
 

Hirdetés